Pánikbetegségben szenvedett az evolúciós elmélet atyja
2007. április 18. 17:00
Korábban
Boltokban A fajok eredete
Nézeteit a kiközösítéstől tartva, sokáig nem publikálta, mivel azok túl radikálisnak tűntek, sőt a korabeli törvények alapján büntethetőnek számítottak. Amikor azonban 1858. június 18-án levelet kapott Alfred Russel Wallace angol természettudóstól, aki hasonló nézeteket írt le a fajok változékonyságáról és keletkezéséről, felhagyott a halogatással. Kettejük közös londoni előadása után nyomdába adta A fajok eredete természetes kiválasztódás útján, avagy a létért való harcban előnyhöz jutott fajták fennmaradása című könyvét.A könyv óriási vihart kavart, nézetei ugyanis nem voltak összeegyeztethetők a bibliai világteremtéssel és az isteni beavatkozással. Támadták Linné hívei is, akik attól tartottak, hogy ha az osztályozott fajok nem örök érvényűek, rendszerező munkájuk megkérdőjeleződik. Darwin 1865-ben megkapta ugyan a Royal Society kitüntetését, de nem evolúciós elméletéért, hanem egyéb érdemeiért.
A tudóst azonban semmi nem téríthette el igazától, sem megbotránkozás, sem dicsőség. További műveiben A fajok eredetét folytatta: Állatok és növények változásai háziasításuk során (1868); Az ember származása és a nemi kiválasztás (1871); Az érzelmek kifejeződése az embernél és az állatoknál (1872). Életének utolsó évtizedében elsősorban botanikai kutatásokat végzett, ekkor már nagy tisztelet övezte. Downe-i otthonában, szívroham következtében halt meg 1882. április 19-én. A westminsteri apátságban a brit nagyságok között temették el - a kormány részéről ez az egyetlen megtiszteltetés érte.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap