Az amerikaiak fele nem hisz Darwinnak
2005. november 29. 11:30
Az Egyesült Államokban újult erővel tört ki a vita az élővilág evolúciós fejlődéstörténete és az isteni teremtés szószólói között.
Charles Darwin alapműve, A fajok eredete (1859)
már születésekor hatalmas vihart kavart, s még megjelenése után hat évtizeddel, a XX. század első negyedének a végén is bírósági kereset tárgya lett a Tennessee állambeli Daytonban. Az úgynevezett majomper végén a bíró elmarasztalta azt a tanárt, aki Darwin törzsfejlődési és kiválasztódási elveit ismertette diákjaival - ennek dacára a tudomány hívei kerekedtek felül: Amerikában is egyre inkább elfogadottá vált az evolúció elmélete.Európában ma már elenyésző kisebbséget alkot az angol tudós tanait kétségbe vonók vagy tagadók tábora. Az Egyesült Államokban az utóbbi években erősödött a Darwin tanait megkérdőjelezők hangja. A God's design (Isten alkotása) helyett az Intelligent design (intelligens tervezés) álláspontját vallják, vagyis hogy a természet és a világegyetem túlságosan összetett és bonyolult, semhogy magasabb rendű intelligencia nélkül jöhetett volna létre.
Alan Leshner, az Amerikai Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (AAAS) elnökségi tagja az Európai Unió II. Kutatási Konferenciáján Brüsszelben tartott előadásában rámutatott: az Egyesült Államokban oktató középiskolai tanárok 30 százalékára nehezedik nyomás a szülők részéről annak érdekében, hogy a tananyagból hagyják el a darwini evolúciót, és a helyére vegyék be az intelligens tervezés oktatását.
A seattle-i székhelyű Discovery Institute, az intelligens tervezés egyik fő támogatója szerint az evolúciós tanok mellett szükség van arra, hogy az ifjúság alternatív magyarázatot is kapjon a világ teremtésére, a földi élet kialakulására.
Egy friss fölmérés szerint az Egyesült Államokban a megkérdezettek fele nem hisz az evolúcióban. 2005 november közepén a kansasi polgárok egyesülete ezért Campaign to Defend the Constitution (Alkotmányvédő Kampány) néven 200 ezer dollár összértékű internetes projektet indított, mert szerintük a "szektás vallási nézetek ... hirdetői az alkotmány alapjait támadják" (Kansas volt az utolsó a szövetségi államok között, ahol a középiskolák tantervében és oktatási elvei között még nem szerepelt az intelligent design tanítása.)
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.