Vita az auschwitzi orosz kiállításról
2007. április 5. 08:45
Tekintélyes orosz törvényhozók szeretnék felvetni a múzeumként megőrzött auschwitzi haláltábor még a szovjet időkben létesített kiállításának bezárását.
Korábban
A múzeumigazgatóság szerint azokat a rabokat, akiket az 1939-es paktum alapján a Szovjetunió által "megszállt területekről" hurcoltak Auschwitzba, nem szovjet, hanem lengyel polgárokként kellene megjelölni - jelentette a Kommerszant című orosz lap. Margelov cinikusnak ítélte a haláltáborok foglyainak felosztását "közülünk valókra és idegenekre". Mindamellett Tereza Zbreska múzeumi osztályvezető azt mondta az Interfaxnak, hogy a kiállításnak egy régi megállapodás szerint magába kellett foglalnia egy térképet Lengyelországnak a nácik és a szovjetek közötti, 1939 szeptemberét követő felosztásáról.
A múzeum főkurátora, Tereza Swieboska szerint "a szovjet állampolgárokról szóló, 1961-ben megnyílt külön kiállítást még 2004-ben, orosz kérésre zárták be modernizálás céljából. Igaz, 2005 januárjában, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök is megjelent a haláltábor felszabadításának 60. évfordulóján, újra megnyitották, hogy láthassa a munka haladását. Mindenesetre a kiállítás, amelynek megnyitását 2005-ben tervezték, Oswiecim Nemzetközi Tanácsának döntése alapján marad zárva a vita rendeződéséig" - közölte Zbreska.
Oroszország varsói nagykövetségén azt mondták, hogy az oswiecimi kiállítás csak ideiglenesen van zárva, és nem botránykő az orosz-lengyel kapcsolatokban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap