Tárgyalás kezdődik a második világháborúban elhurcolt kincsekről
2007. március 19. 09:30
A koraközépkori uralkodó dinasztiáról szóló kiállítás a második világháború alatt elhurcolt műkincsekről folyó német-orosz vitában beállott újabb szünet első gyümölcse.
Korábban
A kiállítás megnyitója |
Maga Berlin mintegy kétszáz műkincset adott kölcsön a moszkvai kiállításra, úgy hogy első ízben lehet megközelítően rekonstruálni a gyűjtemény háború előtti állagát. "Meg akarjuk mutatni, hogy összetartoznak azok a műtárgyak, amelyeket jelenleg önkényesen megosztva őriznek négy különböző helyen" - jelentette ki Wilfried Menghin professzor, a berlini múzeum igazgatója. "Európa határok nélkül" - ez a reményt keltő alcíme az első frank dinasztiát, az 5. és a 8. század között uralkodó Merovingokat bemutató kiállításnak. "Az volt az a korszak, amikor a római birodalom romjain létrejött az új Európa" - emlékeztetett Vlagyimir Tolsztyikov, a Puskin Múzeumban megnyílt kiállítás kurátora.
Az egyes kulturális javak visszaszolgáltatásáról megkezdett tárgyalások azóta rekedtek meg, hogy 2003-ban Oroszország leállította az úgynevezett Baldin-gyűjteményből származó grafikák és festmények megígért visszaadását a brémai Műcsarnoknak. Bármilyen barátsággal is viseltetik Vlagyimir Putyin elnök Németország iránt, arról szó sem lehet, hogy az egyre inkább nacionalista Oroszország engedményeket tegyen a korábbi háborús ellenfélnek - jelezte Tolsztyikov.
Ennek ellenére reméli, hogy a Puskin Múzeum az 1996. évi Priamosz- és a mostani Meroving-kiállítás után valamikor előhozza majd tikos raktárából a bronzkorszakból fennmaradt eberswaldei kincset is. Tolsztyikov sokat vár a szakértők között kialakuló kölcsönös bizalomtól. "Az együttműködésből a politika szintjén is olyan döntések születhetnek, amilyenekről ma még fogalmunk sincs" - nyilatkozta.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.