Földmérőként dolgozott az Egyesült Államok első elnöke
2007. február 23. 15:00
Kétszázharmincöt éve, 1732. február 22-én született George Washington, az Egyesült Államok első elnöke.
Korábban
Emelkedő pályafutás
Szülei Virginia állambeli birtokán, Westmoreland megyében látta meg a napvilágot. Apját alig 11 évesen veszítette el, ezt követően apja első házasságából származó bátyjára támaszkodott. Tizenöt éves koráig járt iskolába, a tanulás azonban kevéssé kötötte le, egyedül a matematikában jeleskedett. 1749-től földmérőként dolgozott a Shenandoah völgyben, ekkor értette meg igazán, hogy milyen értéke van a földtulajdonnak. Tehetsége ellenére - mint arra alelnöke, s az Egyesült Államok második elnöke, John Adams is felhívta a figyelmet - Washington nem csiszolta tudását a legvégsőkig, és messze nem számított a legtanultabb alapító atyák közé.Szellemének pallérozása mellett a politikai kapcsolatok építésére is nagy hangsúlyt fektetett, a kor divatjának megfelelően az "előszobázók" körét gyarapította Virginia kormányzójának rezidenciáján. Nem eredménytelenül, a kormányzó 1754-ben rábízta a milíciák feletti ellenőrzést. Washington megfelelt az elvárásoknak: az állam nyugati vidékein, amely az angolok és a franciák vetélkedésének tárgya volt, erődöket építetett és vezette a hadműveleteket. Az Észak-Amerikában 1754-től 1763-ig zajló francia és indián háború végül angolszász győzelemmel, és Washington sikereivel zárult.
A politikai életbe 1774-ben kapcsolódott be ismét, amikor Virginia állam delegáltjaként Philadelphiában részt vett a kontinentális gyűlésen. A gyarmatok és Anglia között egyre feszültebbé váló viszony végül háborúba torkollott. George Washington a Függetlenségi Nyilatkozatot elfogadó kontinentális kongresszus küldötteként, majd a függetlenségi háborúban a hadsereg vezetőjeként is főszerephez jutott. Az 1780-as évek elejéig húzódó háború végül a gyarmatok győzelmével ért véget, a békét Angliával 1783-ban, Párizsban kötötték meg, ám Washington nem utazott el a francia fővárosba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.