Földmérőként dolgozott az Egyesült Államok első elnöke
2007. február 23. 15:00
Korábban
A nemzet atyja
Az Amerikai Egyesült Államok alkotmány-tervezetéről szóló viták során ő maga inkább egyfajta moderátori szerepet töltött be, a részletesebb szabályozások meghozatalát a politika útvesztőiben jártasabb társaira hagyta. A nagy államok érdekeit képviselő Virginia-tervezetet (népességarányos képviselet) és a kis államok érdekeit tükröző Connecticut-tervezetet (államok paritásos képviselete) összegyúrva végül 1787 szeptemberében megszületett az Egyesült Államok alkotmánya, amely a világ legrégebbi életben lévő írásos alaptörvénye.Első elnöki terminusában az új állam belpolitikai struktúráinak kialakítása foglalkoztatta leginkább, a külpolitikai eseményektől - így a francia forradalomtól is - távol tartotta országát. Négyéves terminusának lejártával újraválasztották, második négy éve pedig bővelkedett a nagy horderejű eseményekben.
Ő az egyetlen elnök, aki személyesen vezette csapatait elnöksége alatt: az úgynevezett Whiskey felkelés során katonai erő felvonultatásával demonstrálta a kormány erejét. Az indiánokkal vívott véres háborúnak egy évtized után végül 1795-ben, a Greenville-ben megkötött békével vetettek véget. Második terminusában a külpolitika is jobban foglalkoztatta, a legfontosabbnak az angolokkal való békés kapcsolat kiépítését tartotta.
Washington utolsó éveit Mount Vernonba visszavonulva töltötte, 1797. december 14-én halt meg. Világszerte rengeteg emlékmű őrzi nevét, az amerikai főváros mellett egy államot is elneveztek róla. Washington D.C. egyik szimbóluma a Fehér Házzal szinte szemben álló Washington emlékmű, de ha az amerikaiak csak egy pillantást akarnak vetni első elnökükre, elég egy egydollárost elővenniük pénztárcájukból, amelyről Washington arcképe köszön vissza rájuk.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.