A magyar kabaré mestere: 115 éve született Nóti Károly
2007. február 1. 15:00
Száztizenöt éve, 1892. február 1-jén született Tasnádon Nóti Károly író, újságíró, a magyar kabaré klasszikusa.
Korábban
Életre keltette a pesti bérházak világát
A zilahi gimnáziumban érettségizett, majd apja kívánságára a kolozsvári egyetemen tanult jogot. Rövid ideig vasúti tisztviselő volt, de huszonhat évesen búcsút mondott a hivatalnoki pályának és az aktatologatást újságírással cserélte föl. Nagyváradon dolgozott, később Kolozsvárott a Kis Újság munkatársa lett, tudósította az erdélyi magyar nyelvű lapokat Bukarestből, s közben írt verset, tárcát, novellát.
Első színpadi sikerét 1919-ben aratta A Lift című kupléjával, kabarészerzőként a budapesti Apolló kabaréban mutatkozott be. 1923-ban Budapesten telepedett le és a Magyar Hírlap munkatársa lett. Hamarosan teljesen felhagyott az újságírással és kizárólag színpadi megrendelésre írt. Tréfáit először a Színházi Élet közölte, s rövid időn belül a legnépszerűbb kabarészerzők közé emelkedett. Ami nem kis teljesítmény volt akkoriban, hiszen a budapesti vidám színpadok szerzői között olyan nevek szerepeltek, mint Karinthy, Kosztolányi, Heltai, Emőd Tamás, Zilahy Lajos, Szép Ernő.
(balról jobbra) Kellér Andor, Kardos Géza, Vadnay László, Kellér Dezső, Nóti Károly, Rejtő Jenő |
Nótinak még az erőltetett helyzeteket is sikerült feledtetnie nyelvi bravúrjai révén. Sajátos technikája volt az egymás mellett elbeszélő, furcsa nevű figurák (Hosszú, Paladero, Sárkány, Jegenye, Kulhanek, Srég, Birherli) szerepeltetése, a nyelvi leleményekkel megfűszerezett visszakérdezés és félrehallásokon (rakéta-tapéta, sellő-süllő) alapuló párbeszéd. "Beszólásai" ("Lepsénynél még megvolt", "Régi motoros vagyok", "Kár a benzinért") mindennapi életünk részévé váltak anélkül, hogy tudnánk, kitől származnak.
Írásai a magyar nyelv adta lehetőségeket kiaknázó bravúros szójátékok, fordulatok, a magyar mentalitás komikus karikatúrái. Gondoljunk csak a Hacsek és Sajó jelenetekre, melyek szereplői eredetileg Vadnay László fejéből pattantak ki. A Lepsénynél még megvolt Salamon Béla felejthetetlen alakításával aratott hatalmas sikert, s a színész évtizedeken át remekelt a főnök feleségét elvesztő motorkerékpáros figurájával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap