1300 éves hajó tanúskodik az arab hódítás koráról
2007. január 26. 12:30
Izraeli kutatók egy 1300 éves hajó maradványainak segítségével szeretnék tanulmányozni a térség történelmének egyik kevéssé ismert szakaszát, az arab hódítások korát.
Korábban
A hajót tíz éve találták Haifa közelében egy öbölben - ahol 2000 évre visszamenően találtak 25 másik hajót is -, de a leletről csak most számoltak be. A Haifai Egyetem munkatársai azt állítják, hogy a hajó a Szentföld történelmének olyan időszakából származik, amelyről csak keveset lehet tudni, ezért sokat segíthet a kutatásban. Arról az időről van szó, amikor az arabok már meghódították a Közel-Keletet, s a tudósok eddig nem tudták, hogy érkezésük után fennmaradtak-e a korábbi kereskedelmi hagyományok.
Joseph Drori, a tel-avivi Bar-Ilan Egyetem munkatársa szerint a sivatagból érkező arab hódítóknak nem volt tengerészeti hagyományuk, így nem valószínű, hogy a legénység arab lett volna. Akkoriban egyébként is a legtöbb ember keresztény, zsidó és hellén volt a még kicsi arab népesség mellett. Amikor a hajó elsüllyedt, a Szentföldet Damaszkuszból kormányozták, amelynek uralkodói éppen akkortájt építették fel Jeruzsálemben többek között a Sziklamecsetet és az Al-Aksza mecsetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap