Őskori zarándokok látogatták Stonehenge szomszédait
2007. január 25. 13:15
A Stonhenge közelében végzett ásatások során két másik kőépítmény került elő. Az egyik megalit homokkőből készült, és egy rituális temetkezési dombot jelölt, míg a másik egy eredetileg faoszlopokból épített kör helyén állt.
Korábban
Az új kutatás szerint Stonehenge közelében több hasonló építmény állt, s ezek egy hatalmas összefüggő komplexum részei lehettek. Az ásatásokat a Stonhenge Riverside program keretében végezték, amely a kultikus építmény körüli terület régészeti feltárását tűzte ki célul. A hat egyetem részvételével elindított projekt vezetője Mike Parker Pearson, a Sheffieldi Egyetem munkatársa volt.
"Láthatóan olyan nagy volt, hogy nem tudták teljesen elégetni. A hamvasztás e kezdetleges formája miatt maradt épen egy csigolya" - mondták a régészek. A temetkezési helyen több kőkést, nyílhegyet, a megalitba vésett mészkődarabot, két agyagtálat, és egy ritka hegyikristályt is kiástak. Pollard szerint ez a legrégibb Nagy-Britannia területén talált hegyikristály, és valószínűleg az Alpokból származik. Ez a lelet alátámasztja azokat az elméleteket, amelyek szerint Stonehenge fontos zarándokhely volt, vagy olyan hely, ahová az emberek gyógyulni érkeztek. A temetkezési hely azokat a véleményeket is megerősíti, miszerint Stonehenge köveit és a többi álló kőtömböt olyanok építették, akik imádták és ünnepelték a halált.
A régi térképek és más források alapján a kutatók úgy vélik, hogy Stonehenge közelében, leginkább tőle keletre több hasonló kultikus helyet is építhettek. Julian Thomas professzor véleménye szerint, a megalitok Stonehenge tekintélyének erősítésében játszottak fontos szerepet: "A megalitok biztosították Stonehenge hatalmát, megnövelték az ott végzett tevékenységek és az ott szertartásokat végző emberek fontosságát és jelentőségét."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap