Himnusztörténeti ereklyék a Széchényi Könyvtárban
2007. január 22. 16:00
Himnusztörténeti kiállítással folytatódik a Nemzeti Ereklye című sorozat az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) - közölte az intézmény az MTI-vel.
Korábban
A Himnusz eredeti kézirata |
Az összegzés szerint a XIX. század elejétől az osztrák kormányzat egységesen Joseph Haydn császárhimnuszát szerette volna meghonosítani az állami ünnepségeken. A reformkorban Bartay András, a Nemzeti Színház akkori igazgatója két zeneszerzői pályázatot is hirdetett magyar szövegű és dallammintázatú néphimnusz komponálására: 1843-ban Vörösmarty Mihály Szózat, 1844-ben Kölcsey Ferenc Hymnus című verseinek megzenésítésére.
A két pályanyertes alkotás - Egressy Béni Szózata és Erkel Ferenc Hymnus című szerzeménye - gyorsan elterjedt az országban. Erkel Ferenc műve a kiegyezés korára már az egész magyar nyelvterület himnuszává vált. A Himnusz ma is ismert nagyzenekari változata 1938-ban keletkezett, Dohnányi Ernő hangszerelésében.
"A Himnusz jogállása 1989-ben nyert megnyugtató törvényi rendezést" - áll a közleményben.
Az OSZK tavaly júliusban avatta fel a nemzeti ereklyék bemutatására szolgáló kiállítóteret. A tárlaton elsőként Mátyás király könyvtárának egyik leggazdagabban díszített kódexe, a Philostratus-corvina volt látható. Ezt követte az első
Magyarországon nyomtatott könyv, a Chronica Hungarorum bemutatása. A kiállított tárgyakat a Budavári Palota "F" épületében kialakított zárt tárlóban háromhavonta váltják. A könyvtár egyebek mellett a Nemzeti dal kéziratának, illetve az István király törvényeit tartalmazó kódexnek a bemutatását is tervezi.
A zenei dokumentumok március 31-ig tekinthetők meg a Országos Széchényi Könyvtárban.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Liszt Ferenc műve csendült fel a Dohány utcai zsinagóga felavatásán
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Koncertek, színházi előadások és hóra táncház is várja az érdeklődőket a Zsidó Kulturális Fesztiválon
- Önfejűsége miatt gyakran keveredett konfliktusokba munkája során Gustav Mahler
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Ötmillió dollárt költött fogadásokra a múlt század népszerű filmkomikusa, Walter Matthau
- Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
- Már fiatal korában a világ legjobb orientalistái közé sorolták Goldziher Ignácot
- Különleges témákkal várják a látogatókat a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.