Petrát is jelölték világ új csodái közé
2007. január 19. 11:00
Jordánia sziklába faragott, ősi rózsaszín városa, Petra is a Hét új világcsoda című program egyik hivatalos jelöltje lett.
Korábban
A Hét új világcsoda címet viselő versengést 2001-ben hirdette meg Bernard Weber egy genfi alapítvány létrehozásával, amelynek célja a különféle történelmi emlékek megőrzése, felújítása, támogatása. Jelenleg 21 ilyen hely verseng azért, hogy a világ hét csodája közé soroltasson. Az érdeklődés egyre nagyobb, ahogy Weber és tízfős csapata végiglátogatja mind a 21 helyszínt. Utoljára a New York-i szabadságszobrot tekintik meg március 6-án, és a hét új világcsodát július 7-én hirdetik ki Lisszabonban.
Petra 262 kilométerre fekszik Ammantól, Jordánia fővárosától. Hajdanán a nabateusok birodalmának volt a fővárosa, fénykorában csaknem 30 ezren lakták, de a római időkben, a nabateusok i.sz. 106-os leveretése után is virágzott. A sziklába faragott, lenyűgöző palota- és templomhomlokzatok mögött csak kőbe vájt, sötét terek vannak, rendeltetésük még ma is ismeretlen.
A várost az i.sz. 747-es földrengés súlyosan megrongálta, s attól fogva több mint ezer évig el volt szigetelve a világtól, mígnem a svájci Johann Ludwig Burchhardt 1812-ben újra felfedezte. Utolsó lakóit, a pásztorkodásból élő beduinokat a jordán kormány az 1980-as évek közepén átköltöztette egy szomszédos településre. A sziklaváros azóta kizárólag turistalátványosság.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.