Dzsingisz kán a Magyar Nemzeti Múzeumba látogat
2007. január 4. 13:15
Dzsingisz kán, a mongol világhódító örökségét és korát mutatja be az a tárlat, amely a tervek szerint május közepén nyílik meg Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Korábban
A vándorkiállítás, amely Isztambulból érkezik Budapestre, a XII. századtól kezdve mutatja be a mongolok történetét, egyebek mellett vándorlásukat, az oszmán birodalommal folytatott harcukat, a mongolok és a buddhizmus kapcsolatát - mondta az MTI érdeklődésére az intézmény főigazgatója. Kovács Tibor hozzátette, hogy a több mint félezer kiállítási tárgyat magában foglaló kollekciót csaknem húsz európai és mongol múzeum anyagából állították össze. A tárlat egyebek mellett festményeket, aranykincseket, buddhista szobrokat, korabeli használati tárgyakat és írásos emlékeket vonultat majd fel.
A főigazgató elmondta, hogy a kiállítást Isztambulon kívül eddig Bonnban, Münchenben és az ausztriai Schallaburgban láthatta a közönség. A budapesti tárlat külön kiállítási résszel egészül ki, amely Magyarországot mutatja be a tatárjárás idejéből. A tárlathoz Mongólia is kölcsönöz műtárgyakat. Kovács Tibor számításai szerint a csaknem százmillió forintba kerülő tárlatot százezernél több látogató tekinti majd meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin (1162-1227) mongol uralkodó volt, aki egyesítette a mongol törzseket és 1206-ban létrehozta a Mongol Birodalmat. Előbb legyőzte szomszédos népeket, majd kiterjesztette uralmát. Vazallusává tette az orosz fejedelmeket, a mongol hadak meghódították Perzsiát, Elő-Ázsiát, Koreát, Hátsó-Indiát, Indonéziát és Kínát, 1241-ben pedig betörtek Lengyelországba és Magyarországra is. A birodalom, amely az uralkodó halálakor a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig terjedt, az utódok korában több részre szakadt, később teljesen szétesett.
A kánt Mongóliában nemzeti hősként tisztelik, a buddhista egyház a megvilágosodottak, vagyis a bódhiszattvák között tartja számon. Tavaly, a mongol birodalom alapításának 800. évfordulóján nagyszabású állami ünnepségeken emlékeztek rá.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap