Az olasz titkosszolgálatnak dolgozott a Sandokan írója
2006. november 21. 15:00
Paolo Palma olasz kutató könyvet jelentetett meg egy nemrég megtalált névtelen dosszié alapján, amely Mussolini megbuktatásának és letartóztatásának történetét foglalja össze.
Korábban
Nem sokan tudták róla azonban, hogy korábban egészen más foglalkozást űzött. 1938-tól a háború végéig telefonközpontos volt a Quirinaléban, az akkori olasz királyi palotában (ma a köztársasági elnök hivatala) és a katonai titkosszolgálat megbízásából lehallgatta az ott elhangzott telefonbeszélgetéseket - írta a Corriere della Sera című olasz napilap. Mangione a dossziét egy évvel az események után állította össze az amerikai hírszerzés számára, ezt használta fel könyvében Palma a Mussolini elleni puccs hátteréhez.
Az ügyben az a legnagyobb újdonság, hogy a Duce eltávolítását az eddig gondoltakkal ellentétben már hetekkel korábban előkészítették. 1943. július 3-án, Pietro D'Acquarone, a király minisztere és Carmine Senise, a rendőrség volt vezetője, akit később Pietro Badoglio marsall, az új kormányfő, visszahelyezett funkciójába, azokról a fasiszta vezetőkről egyeztettek, akiket óvatosságból le akartak tartóztatni. Tehát a puccsot nem Róma bombázása, valamint Mussolini és Hitler feltrei találkozása (július 19-e) után döntötték el, hanem jóval korábban. Ezt támasztja alá az is, hogy július elején Badoglio titkos látogatást tett a Quirinaléban.
A dosszié egyéb, kisebb jelentőségű érdekességeket is tartalmaz. Kiderül belőle, hogy III. Viktor Emánuel király nagyon félt a bombáktól és a légiriadók alkalmával félénk kisasszonyként robogott a pincébe. Mangione azt is megörökítette, hogy Mussolini július 25-én céltalanul és megrémülve körözött autójával Róma központjában és valószínűleg azért érkezett késve a királlyal való találkozóra a Savoia-villába, ahol letartóztatták.
Ezek a részletek ugyan kevés változtatást jelentenek az események rekonstruálásában, de érzékeltetik azt a légkört, amely a szétesőben lévő olasz fasiszta rendszert akkor már körülvette.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap