XI. Pius a kommunistákkal szövetkezett volna
2006. október 25. 10:15
XI. Pius pápa felismerve, hogy Európa a totális rendszerek harapófogójába került, elhatározta, hogy a nácizmussal való szembehelyezkedés érdekében jobb kapcsolatokra fog törekedni a francia kommunistákkal.
Korábban
Ideiglenes szövetséges a gonosz elleni harcban
Emma Fattorini, a római La Sapienzia Egyetem történelem professzora az Il 'Sole 42 Ore című lapban írt a vatikáni levéltárban szerzett ismereteiről. Ezek szerint azon a bizonyos éjszakán XI. Pius pápa elhatározását közölte Eugenio Pacelli bíboros államtitkárral, aki a pápa 1939-ben bekövetkezett halála után XII. Pius néven követte őt a pápai trónon.
Vatikáni tisztségviselők szerint Pacelli szinte naponta készített feljegyzéseket XI. Pius pápával folytatott beszélgetéseiről. 1937. november 6-án feljegyezte, hogy `az elhatározás egy álmatlanul, de nyugalomban és pihenéssel eltöltött éjszakán született meg a szentatyában` - számolt be Emma Fattorini. A történész professzor asszony szerint Pacelli azt írta feljegyzésében, hogy XI. Pius elgondolkodott azon, amit Maurice Thorez, a francia kommunisták vezetője javasolt 1936-ban, amikor nyitott a francia katolikusok felé.
Kényszerű szövetségesek: Thorez és Pius |
"Nem arról van szó, hogy a pápa egyik napról a másikra kommunistabaráttá vált volna. Megmaradt konzervatívnak, de vannak jelek, amelyek arra mutatnak, hogy nagyon nyíltan állást foglalt" - írja Fattorini az olasz lapban, majd idézte Pacelli bíborost, aki így foglalta össze XI. Piusz gondolatait: "Ön elfogadja a kezet, amelyet mi Ön felé nyújtunk, mi is kinyújtjuk kezünket és kérjük Önt, fogadja el... Szó nincs ideológiai keveredésről, zűrzavarról... szó nincs kompromisszumról azokat az elveket illetően, amelyeket az egész világ ismer és elismer a katolikus egyházzal kapcsolatban, csak arról van szó, hogy jót tegyünk az Ön révén..."
Thorez egy rádióinterjúban azt állította, hogy a szekularizált francia kormány kinyújtja kezét a katolikus munkások felé. Tekintettel azonban Thoreznek a Szovjetunióhoz fűződő szoros kapcsolataira, XI. Pius pápa eleinte elutasította a kezdeményezést. "Az említett éjszakai elmélkedése után azonban megváltoztatta álláspontját és elhatározta, hogy a közös jó érdekében kinyújtja azt a kezet" - jelentette ki Fattorini.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.