56-os menekültek Jugoszláviában
2006. október 20. 13:15 Birkás Norbert
Korábban
A menekülttábor mindennapjai
A tábor lakói között volt egy Dunaharasztiból érkezett 14-15 év körüli lányokból álló csoport, akik nem tudtak kijutni külföldre, ezért Szerbiába kerültek, ám ők a kegyetlen körülmények miatt hamarosan Barát Károlynak könyörögtek, hogy jutassa vissza őket Magyarországra. A lányok végül sikeresen hazajutottak, amint azt első hivatalos útja alkalmával 1962-ben Barát is megtapasztalta, amikor meglátogatta őket.
A bajmoki kaszárnya |
A táborok anyagi fedezetét a Jugoszláv Belügyi Titkársággal kötött szerződés biztosította, amelyet az ENSZ és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője is aláírt. A szerződés szerint a szövetkezet a táborokért pénzt kapott: minden személyért naponta 1 dollár 72 centet. Az akkori hatalom a menekültek külföldre kerülése, illetve a táborok fölszámolása után igyekezett kitérni a szerződésben vállalt kötelezettségei alól, de Barát Károly és a többi szervező 1962-ben pert nyert az állammal szemben.
Magyarok a brüsszeli világkiállításon |
Augusztus 20-án, Szent István napján a többi nagykövetség elé őrséget rendeltek, de minden a legnagyobb rendben zajlott: a résztvevők a magyar pavilonból átmentek a pápai pavilon épületébe, és hatalmas ünnepséget rendeztek. Barát Károly elmondása szerint minden magyar csoportnak külön zenekara volt, s jellemző, hogy sem addig, sem pedig azután nem látott annyi népviseletbe öltözött magyart.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap