Aki megalapította Izraelt: 120 éve született David Ben Gurion
2006. október 16. 16:00
Korábban
A fiatal állam élén
1947. november 29-én az ENSZ-közgyűlés 181. számú határozatában Palesztina felosztása mellett döntött egy zsidó és egy arab államra. Izrael megalakulását 1948. május 14-én Ben Gurion jelentette be, ő lett az első kormányfő és védelmi miniszter. A britek ellen harcoló földalatti szervezetekből egységes hadsereget szervezve döntő szerepe volt abban, hogy Izrael legyőzte az ENSZ-határozatot el nem ismerő öt arab ország támadó hadseregét. A zsidó állam az 1949 januárjában lezárult harcok nyomán megnövelte területét és megszerezte Jeruzsálem nyugati felét. Ben Gurion 1953-ig maradt a kabinet élén, és aktív szerepet vitt a fiatal állam intézményeinek létrehozásában.
Kibucba vonulva |
Ben Gurion idején Izrael befogadta az igen különböző háttérrel bíró, tömegesen érkező bevándorlókat, egységes közoktatást szerveztek, betelepítették a lakatlan területeket. Független és pragmatikus külpolitikát, határozott védelmi politikát folytatott, erőskezű politikája igazából egyik nagyhatalom tetszését sem nyerte el. Ben Gurion meglehetősen autokrata vezető volt (ezt sokan szemére is vetették), ám a történelmi, bibliai hagyományokra épülő modern zsidó állam létrejöttében, gazdasági és katonai erejének megszilárdításában döntő érdemei voltak. Nevét Tel-Aviv repülőtere is őrzi.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.