Megszületett Freddie Mercury, a Queen együttes frontembere
2004. szeptember 13. 12:06
A botrányairól is közismertté vált sztár-énekes iráni származású volt, Frederick Bulsara néven látta meg a napvilágot Zanzibárban (ma Tanzániához tartozik a fűszersziget). Anyja irodai alkalmazott, apja egy brit bíróság pénztárosa volt. Családjával a hatvanas évek elején az indiai Bombay-n át került Londonba, ahol egy művészeti iskolába járt, de hogy fizetni tudják a tandíjat, dolgoznia kellett: mosogatóként, rakodómunkásként. Grafikusművészi diplomát szerzett. 1967 augusztusában a londoni Marquee klubban egy Jimi Hendrix koncert hatására határozta el, hogy rockénekes lesz. Az 1971-ben alakult Queen előtt egy Wreckage nevű formációban próbálgatta a hangját. A Queen együttes húsz évig működött tagcsere nélkül - ez önmagában is ritkaság. (A név nemcsak királynőt jelent, hanem az angol szlengben női szerepet játszó homoszexuális férfit is.) A korai dalok közül kiemelkedik a We Are The Champions. 1975-ben elkészítették A Night At The Opera című albumot, amelyről a Bohemian Rhapsody című hatperces szám, illetve annak videoklipje szenzációs siker lett. A már világhírű együttes 1986-ban Budapesten is koncertet adott; Mercury különleges hangadottságával, extravagáns öltözködésével, mozgásával - és a kiváló muzsikusokból álló Queen - felejthetetlen estét szerzett a Népstadion hetvenezres közönségének. Az énekes 1988-as szólóalbuma, a Barcelona - világsiker. A Queen utolsó lemezét, a kitűnő Innuendo-t már nem követte turné, Mercury félrevonult a nyilvánosságtól, az AIDS betegség teljesen felőrölte szervezetét. 1991. november 24-én bekövetkezett halálával a Queen pályafutása is befejeződött. 1992 áprilisában emlékkoncertet rendeztek a Wembley stadionban, melyen a Queen-tagok mellett felléptek mindazok a sztárok, akik tisztelték és kedvelték Mercuryt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 20:20
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap