Vitákat gerjesztett egy rozoga bordélyház Kínában
2006. augusztus 22. 13:15
Egy több száz éves, összeomlás szélén álló bordély miatt komoly dilemmával küzdenek a kínai örökségvédők: ha ugyanis felújítják az ország egyik legrégibb vörös lámpás házát, könnyen meggyűlik a bajuk a prostitúció ellen harcot hirdetőkkel. A további habozás azonban az épület végső pusztulását jelentheti.
Korábban
A Hunan tartomány közepén fekvő Jinggang helyi önkormányzatának döntenie kell: ha felújítják az 1733-ban épült, Hongtaifang nevet viselő bordélyházat, akkor szembekerülnek azokkal, akik szerint a ház az erkölcsi züllöttség szimbóluma. A tiltakozók egyik szóvivője, Csiao Jiseng professzor az Új Kína hírügynökségnek elmondta, hogy a bordélyházban az elmúlt évszázadokban a nőket egyfolytában megalázták, és annak felújítása csak a prostitúció egyenes támogatását jelentené.
Mérsékeltebbek azok, akik szerint az épület mindössze az ősök érzéki gyönyöreire emlékeztet, így nyugodtan felújítható, mert már nem bír aktuális tartalommal.
A támogatók szerint egyetlen épület lerombolásával, és pusztulásával nem állítható meg a prostitúció. Szerintük ráadásul ilyen alapon a Kína egyik legnagyobb nemzeti kincsének tartott terrakotta harcosokat is el kéne pusztítatni, hiszen azok az ország egyik legkegyetlenebb császárának sírját őrizték.
A felújítás pártolói főleg azok közül kerülnek ki, akik szívügyüknek érzik a Kínában mostohán kezelt kulturális örökség védelmét. Azt ugyanis nem csak a kulturális forradalom pusztításai tépázták meg, hanem a jelenleg is zajló nagyszabású fejlesztések során sem figyelnek rá oda megfelelően. Az örökségvédelem szakértői szerint azért kell megőrizni a hasonló épületeket, hogy felhívják az emberek figyelmét a kínai múlt fontosságára és különleges értékeire.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap