Picasso szerelmei a Szépművészeti Múzeumban
2006. július 18. 15:00
Az idén 100 éves Szépművészeti Múzeum Géniuszok és remekművek című kamara-tárlatának következő állomásaként augusztus 1-én, Picasso szerelmei címmel nyílik kiállítás.
Korábban
A tárlat középpontjában a párizsi Picasso Múzeumból kölcsönbe kapott, Az olvasmány című alkotás áll, amelyet Picasso 1932-ben festett Marie-Thérèse Walterről. A kép a jellegzetes, kubisztikus formatorzítások ellenére portrészerűen mutatja be a festő kedvesét. Marie-Thérèse mindvégig Picasso múzsája maradt, noha csak húsz évvel később, a festő feleségének, Olga Koklovának a halála után kérhette meg a lány kezét, aki, mivel a gesztust ekkor már elkésettnek érezte, elhárította az ajánlatot.
Picasso minden korszaka egy-egy újabb asszony színre lépésével függött össze, mintha életműve a külső események egyfajta tükörképének felelt volna meg. Így kerül a kiállításra Picasso első párizsi szerelme, Madeleine anyaként, vagy Picasso első élettársa, Fernande Olivier, akihez egy életen át egyfajta cimboraság, cinkosság fűzte. Annak a fordulatnak a jellemző példájaként, amelyben Picasso modernizmusa 1917 után a klasszicizmus stílusjegyeivel egészült ki, kerül bemutatásra a festő felesége, az orosz származású balerina, Olga Koklova.
Ahogy Marie-Thérèse Waltert legtöbbször alva, lehunyt szemmel festette meg, úgy volt számára egy másik szerető, a fotóművésznő, Dora Maar a hisztériás rohamoktól szenvedő síró nő, a háború, a megtestesült szenvedés jelképe. Picasso 1943-ban ismerkedett meg a fiatal festőnővel, Françoise Gilot-val, akivel egy évtizedig tartó kapcsolatukból született két gyermekükről, Claude-ról és Palomáról készített kettős portré is látható a kiállításon. Picasso szerelmeinek sorát azok a rajzok zárják, amely a már majdnem nyolcvan éves mester utolsó feleségét, a nála negyvenöt évvel fiatalabb Jacquelin Roque-ot ábrázolják.
A Marie-Thérèse Walter portréja köré szerveződő kiállítás a Szépművészeti Múzeum saját gyűjteményéből, valamint külföldi közgyűjteményekből, a stuttgarti Staatsgalerie-ből, illetve a párizsi Picasso Múzeumból kölcsönzött grafikai lapokkal egészül ki, a lehető legteljesebb képet adva a megnyugvást soha nem találó géniusz múzsáiról.
A kiállítás 2006. augusztus 1 - 2006. szeptember 17-ig látogatható.
A Szépművészeti Múzeumban június 2-ától kiállított Tiziano remekművet, a Szürke szemű férfi képmását több mint ötvenezren tekintették meg, a kép vasárnapig volt látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.