Bulgária megnyitja a kommunista titkosszolgálatok levéltárát
2006. június 12. 11:45
A bolgár kormány úgy döntött, hogy hozzáférhetővé teszi a kommunista titkosszolgálatok levéltárában őrzött több millió aktát - jelentette be Szergej Sztanisev kormányfő.
Korábban
A bolgár titkosszolgálat a hidegháborús időkben számos ügyben, így a II. János Pál pápa elleni merényletkísérletben és Georgij Markov máskéntgondolkodó mérgezett esernyővel történt londoni meggyilkolásában érintett volt.
Bulgária, amely a tervek szerint 2007-ben csatlakozik az Európai Unióhoz, a korrupciós ügyek területének átláthatóságáról is tanúbizonyságot kíván adni. A sajtó több alkalommal cikkezett olyan korrupciós ügyekről, amelyekben állítólag az egykori titkosszolgálatok üzletemberré lett volt ügynökei voltak érintettek. Elemzők szerint az egykori ügynökök a titkosszolgálatoknál szerzett tapasztalataikat az üzleti életen kívül kormánypozíciók megszerzésére, sőt az erős bulgáriai alvilágban vezető helyek kivívására is felhasználták.
A kommunista múlt árnyékában |
Egy 1997-ben elfogadott törvény lehetővé tette a polgári és katonai hírszerzés és kémelhárítás, valamint a politikai rendőrség mintegy 150 ügynöke és munkatársa nevének nyilvánosságra hozatalát. 2002-ben a katonai titkokra vonatkozó NATO-előírások miatt a szövetséghez való csatlakozáskor a törvényt visszavonták.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap