Kiderült, mi volt a vikingek mosolya mögött
2006. január 12. 12:00
Egy svéd kutatónő szerint a vikingek az amerikai őslakosoktól tanulhatták el fogtechnikai ismereteiket, s így Európában ők tömtek először fogat. Harcosaik különös fogcsiszolási technikával jelölhették társadalmi rangjukat is.
Korábban
Európában a vikingek vezették be a fogtömést
A svéd Nemzeti Örökség Bizottság munkatársnője négy viking kori svéd temetőben 557 csontvázat elemzett és azt találta, hogy a férfiak egytizede felső fogsorán vízszintes bevágásokat viselt. A nők egyáltalán nem alkalmaztak hasonló mintát, emiatt a kutatónő úgy sejti, a viking harcosok társadalmi vagy katonai rangját jelölhette a különös fogcsiszolás.
A fogzománcba párosával vagy hármasával viszonylag mélyen bevésett jelek pedig rendkívül precíz kivitelezésűek. Valószínűleg kereskedők vagy harcosok igyekeztek ilyen módon jelölni, hogy mennyire bírják a fájdalmat. A svéd kutatónő publikációja szerint a fiatal férfiak csontvázai komolyabb sérülés nyoma nélkül feküdtek a sírban.
Caroline Arcini reményei szerint a jövőben régészeti leletek szisztematikus elemzése alapján kideríthető, hogy a fogtechnikai gyakorlat honnan eredt és miként terjedt el. Kutatásainak eredményét az American Journal of Physical Anthropology (DOI: 10.1002/ajpa.20164) legújabb számában tett közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.