Norvég gyerekek viking ékszerei
2005. szeptember 8. 14:00
Két norvég gyerek szülei nemrég arra figyeltek fel, hogy csemetéik a kertben kiásott viking ékszerekkel játszanak.
Korábban
Az északi sarkkörtől 400 kilométerre északra fekvő Tromsø városában a Kruze család először azt hite, hogy a gyerekek a szokásos játékaikkal játszanak, ám a kis játékok közt megdöbbenve fedeztek fel egy sárkánymotívumot tartalmazó fura nyakláncot és egy ókeresztény jelképet tartalmazó medált. A szülők mindezt azután vették észre, hogy egy régiesnek tűnő melltűt találtak a játékos dobozban.
Hamarosan kiderült, hogy a két ötéves gyerek 1200 éves viking kincsekkel játszott, amit korábban a hátsó kertben ástak ki. `Miután megnéztük az interneten, akkor jöttünk rá, hogy ez nem a játékboltból származik` - mondta el a gyerekek édesanyja.
A leletekre a kertben egy fa tövében akkor bukkantak, mikor a fán házikót építettek maguknak. A régészek szerint roppant fontos felfedezés lehet a mostani, mert segíthet megérteni az északi viking települések és költözések történetét. `Soha nem találtunk még ilyen viking ékszereket Észak-Norvégiában` - mondta el a sajtónak az egyik helyi régész, Inger Storli. `A sárkányos nyaklánc és a medál igazán különleges lelet` - mondta a Nordlys napilapnak.
A kert módszeres feltárásával további más tárgyakat is találtak: egy ezüst keresztet, és több ékkövet is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap