Parancsot szegtek a brit katonák Szevasztopolnál
2005. szeptember 15. 11:00
Szevasztopol bevételének 150. évfordulóján egy titkos brit kormányzati forrásokra támaszkodó kutatás ízekre szedte a krími háború legnagyobb - 100 ezer orosz, valamint 10 ezer brit és francia katona halálával járó - ütközetét.
Új Trafalgar lehetett volna
A brit történész is változtatni kíván a háború eddigi megítélésén. Amikor 1855. szeptember 8-án a franciák elfoglalták a Malahov kurgánt, brit szövetségeseiknek meg kellett rohamozniuk a Redan erődöt (a várost hat nagyobb torony védte). Hugh Small szerint még a roham elrendelése előtt titkos kormányzati táviratok érkeztek a brit főparancsnoknak, Lord Raglannek, hogy az új tervek szerint fel kell hagyni az orosz város ostromával. Azért került sor ekkor a háborús iránymódosításra, mivel az új liberális kormányzat elképzelései szerint a döntő csatát a lovasságnak és a gyalogságnak együttesen, szabad területen kell kivívnia, hogy azzal elejét vegyék a további orosz katonai terjeszkedésnek a Balkánon. A korábbi konzervatív kormányzat ezzel szemben Szevasztopol ostromával és lerombolásával a legfőbb orosz Fekete-tengeri kikötőt, és ezzel a tengeri hatalmat szerette volna féltérdre kényszeríteni.
Small szerint: "Mindez könnyen egy új Trafalgarhoz vezetett volna. Nagy-Britannia ugyanis kiszélesítette az európai támogatás kereteit, így olyan vereséget mérhetett volna a terjeszkedő Oroszországra, mint ahogy Napóleont megverték 1805-ben. Ám a szövetségesek ahogy a parancsmegtagadás után elfoglalták Szevasztopol, megnyerték a csatát, ám elvesztették a háborút; a krími háborút ugyanis ekkor a szőnyeg alá söpörték, és ez történt volna a napóleoni háborúkkal is, ha akkor is inkább a szárazföldre összpontosítunk".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap