Szoftver segíti a plágium-viták eldöntését
2005. szeptember 13. 12:00
Kazinczy és Kölcsey egykori pereskedése az Iliász-fordítás kapcsán ma már könnyűszerrel eldönthető egy új alkalmazás segítségével.
Szoftverekkel az egyediségért
CopyGuard nevű programot, mely az elemzett szöveg elemzésével kimutathatja azt, hogy annak hány százaléka nem eredeti, majd kiemeli az "átvett" szöveget, és megjelöli annak lehetséges forrását, mindezt pár másodperc alatt - állítja a programot kifejlesztő társcég, az iParadigms vezetője John Barrie. "Az eljárás során digitális azonosító kerül minden dokumentumra, melyet a már korábban megjelölt dokumentumok digitális jelölőink adatbázisaival vetünk egybe" - mondta el Barrie.
Az internet elterjedése exponenciálisan megnövelte a tudományos berkekben, s így a tanintézményekben és kutatóközpontokban is a plágiummal előremenetelt kivívók számát - áll a program bemutatójának szövegében. Az internet mérete miatt pedig az oktatók számára követhetetlenné vált az eredetiség ellenőrzése. Bőven vannak ugyanis olyan oldalak is, melyek arra szakosodtak, hogy akár ingyen, akár minimális költségtérítés fejében ingyen kínáljanak letöltésre komplett dolgozatokat és tanulmányokat, melyek esetében sokszor csak a nevet és az oktatási intézményt, illetve a dátumot kell kitölteni (a legnagyobb ilyen angolszász oldalak: Valedictorian Essays, Tailored Essays, Go2Essay, Fast Papers, AcaDemon, Custom Research Papers, EssayToday, Essay Town and Research Assistance).
Az internetes azonosítás mellett azonban már eddig is voltak olyan szoftverek, melyek megpróbálták megkönnyíteni a tanárok életét: ezek közül talán a leghíresebb a Turnitin nevű kereső-és azonosító program, mely a Plagiarism.org címen érhető el, ahol a látogatók egy petíciót is aláírhatnak, hogy támogassák a szerzői jogokkal való visszaélés elleni harcot. A korábban is meglévő hasonló célokat szolgáló iParadigm és társai azonban eddig csak a tudományos körök plágium-ügyeivel foglalkozott, és nem az újságírás és a média világával.
Ezen a helyzeten próbál változtatni a feliratkozással elérhető, meg nem jelölt árú CopyGuard, mely a LexisNexis már meglévő, több mint hatmilliárd dokumentumot tartalmazó adatbázisára, és az iParadigm pár év alatt letárolt többszázezer weblapjára épül fel. A napilapok és magazinok cikkeinek ellenőrzésén túl a CopyGuard felhasználható arra is, hogy a kiadók a könyvek kéziratait ellenőrizzék vele.
A The Hartford Courant című lap szerkesztője elmondása szerint már egy éve használja a programot, hogy a nem újságírók által írt Vélemény rovatba beküldött anyagokat ellenőrizze. Szerinte erre azért volt szükség, mert sokan nem értik meg azt, hogy más szerzők műveiből történő szövegkimásolás nem elfogadható. A University of North Carolina újságírást tanító professzora szerint bár még nincs olyan szoftver, ami mindent ellenőrizni tudna, ám most végre jó irányba haladnak a szerzői jogok védelme felé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.