Churchill előre tudott India legvéresebb zavargásáról
2005. augusztus 18. 12:00
Most előkerült levelek szolgáltatnak bizonyítékot arra, hogy Winston Churchill a brit kormányzat háta mögött levelezett Pakisztán alapítójával, Mohammad Ali Jinnah-val, akivel sokszor előre informálták a másikat a kontinens eldurvuló eseményeiről.
Korábban
A levelek persze komoly részét képezték annak a politikai játszmának is, melyet Churchill munkáspártbeli "ellensége", az aktuális kormányfő, Clement Attlee ellen játszott: a kormány India-politikájával szemben mintegy szürke eminenciásként lépett fel Jinnah oldalán. Éppen ezért nem is javasolta, hogy személyesen találkozzanak, és a levelezést is Churchill egyik titkárának címén bonyolították. Mindez sokszor azért bírt fontos értékkel, mert Churchill Pakisztán leendő alapítóját sokszor jelentős belső információkhoz juttatta a brit katonság és politika helyzetét illetően, hogy ezzel is a Muzulmán Ligát erősítse.
A történészek régóta gyanakodtak arra, hogy létezhet egy ilyen levelezés, ám annak egész mostanáig nem akadtak a nyomára. A levelekből az is kiderül, hogy augusztus 16-i Közvetlen Harc Napját Jinnah arra használta, hogy stratégiai helyzetét erősítse mind a kongresszussal, mind a britekkel szemben. Egy 1946. július hetedikén kelt levelében például arra célzott Churchillnek, hogy hamarosan vér fog folyni az utcákon - és ez hamar be is következett, ugyanis nem sokkal később közel 6000 embert öltek meg a Kalkuttai zavargások folyamán, mely India legújabbkori történelmének legszörnyűbb vérengzéseként vonult be a köztudatba. Churcill azonban nem továbbította ezt az értesülését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.