Megmentik a mezőcsáti zsinagógát
2005. június 30. 11:07
Figyelemfelhívó konferenciát rendezett szerdán a mezőcsáti zsinagóga megmentésére alakult közalapítvány kuratóriuma.
Megmentik az első antarktiszi épületet Megmentik Lincoln hangját Megmentik a háborúban megsérült középkori írásokat Megmentik IV. Béla adományát |
Steinerné Vasvári Éva, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a zsinagóga épületének helyreállítása több szempontból értékmentő: "Értékmentő, mint építészeti emlék, mint a város történetének elválaszthatatlan része és mint a mezőcsáti zsidó közösségnek emléket állító, de a jelenben, illetve a jövőben továbbra is az életet szolgáló épület".
Hangsúlyozta, hogy a zsinagóga újjáépítése érdekében a mezőcsátiak alapítványt hoztak létre, amely évek óta szorgalmazza az épület rekonstrukcióját, valamint kulturális és oktatási célokra történő hasznosítását.
"A mezőcsáti csodarabbi, azaz Jakab Tannebaum példáját követve szeretnénk, ha a zsinagóga a zene és a művészetek háza lenne, ugyanis a rabbi a XIX. században Mezőcsáton több száz ifjút nevelt és oktatott" - fejtette ki a képviselő.
A hitközségben szigorú zsidó vallási fiútanoda, jeshiva működött, amelynek épülete a zsinagóga telkén még ma is áll.
Steinerné Vasvári Éva beszámolt arról is, hogy az épület rekonstrukciós tervei 2003-ban elkészültek, de a pályázatukat pénzhiány miatt elutasították.
Arnóth János, a település polgármestere emlékeztetett arra, hogy a korábban a környék tíz hitközségének hitéletét szolgáló zsinagóga állapota folyamatosan romlott. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség és a Zsinagóga Kutatócsoport munkatársai már 1986-ban megállapították, hogy az "épület léte veszélyben van".
mti
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap