Boldog békeidők vagy képmutató konzervativizmus? A viktoriánus korszak megosztó emlékezete
2021. január 22. 11:33 Múlt-kor
Korábban
A viktoriánus társadalom hétköznapjai
Vasárnap a felnőttek templomba, a gyerekek játék helyett a szintén hitet tanító vasárnapi iskolába mentek. Az arisztokrata és középosztálybeli családokban általános volt a reggeli ájtatosság, amikor a családfő olvasott fel a Bibliából.
Ez a fajta vallásosság az 1880-as években oldódott valamelyest. Szimbolikus jelentőségű a Vasárnapi Liga néven indult mozgalom, amely vasúti kirándulásokat szervezett és követelte a múzeumok és képtárak vasárnapi nyitva tartását. A hitélet meggyengüléséhez a polgárság és az értelmiség természettudományos érdeklődésének növekedése is hozzájárult.
Nagyon lassan ugyan, de javulásnak indult a nők jogi helyzete is. Az egyenlőtlenségek mértékéhez képest azonban a változások lassúnak és csekély mértékűnek bizonyultak. Az országban – amelynek élén több mint egy fél évszázadig egy nő uralkodott –, egy férfi hűtlenség címén is elválhatott, míg egy nőnek ez nem volt elegendő indok, neki meg kellett várnia, hogy férje kegyetlenkedjen is vele.
A férjezett nőknek a törvény először 1870-ben engedte meg, hogy saját vagyonukkal és jövedelmükkel önállóan rendelkezzenek. 1891-ben pedig először mondta ki egy bírósági végzés, hogy a férjnek nem áll jogában feleségét megakadályozni a munkavállalásban. A politikai jogok és az oktatás terén is volt még honnan és hová fejlődni. Habár tegyük hozzá, hogy ez a század bármely más országára is igaz volt.
Történetírói szerint férje, Albert 1861-es halála után Viktória gyásza a közhangulatra is rányomta a bélyegét. Ez olyan – minden bizonnyal érzelmi alapon hozott – intézkedéseken mérhető le, mint például az, hogy évekig nem engedte elvált személy megjelenését az udvarban, még ha az vétlen is volt házassága felbomlásában. Emellett férje kultuszának ápolása annyira elhatalmasodott rajta, hogy mintegy háromezer emlékművet építtetett számára a birodalomban.
A későbbi generációk merevséggel, képmutatással, bigottsággal, prűdséggel azonosították uralkodásának évtizedeit. Habár a társadalom erkölcsiben a királynő ideáit tette látszólag magáévá, a képmutatás kritikáját némileg alátámasztja, hogy a korabeli naplókat és leveleket elemző kutatók megállapították, a szigetország lakóinak magánélete semmivel sem volt különb a kontinensen élő kortársakénál.
A viktoriánus korszak kemény kritikáját az I. világháború utáni kiábrándultság némileg torzíthatta, a korszakról alkotott kép ma már jóval árnyaltabb. A szociális vívmányok bevezetése mindenképp a pozitívumok közé sorolható, de hozzá kell tennünk, hogy az intézkedések a társadalom perifériájára szorultakon nem tudtak segíteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap