Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
2024. augusztus 23. 09:04 Múlt-kor
Korábban
Az iráni városok bukása
Valamennyi feltárt várost nagyjából egy időben, a harmadik évezred második felében elhagyták a lakói, és az a kiterjedt urbanizáció, amely a térséget jellemezte, a 2. évezred kezdetére eltűnt.
Az események mögött számtalan ok húzódhatott meg. Az egyik legközvetlenebb ok a kereskedelem áthelyeződése: az Indus-völgyiek Arábiába és Mezopotámiába hajóztak, ahelyett hogy az Iránon keresztül való fáradságos utat választották volna.
Tájkép a Dast-e-Lutból. A klímaváltozás nagy valószínűséggel jelentős szerepet játszott a városok elnéptelenedésében.
Az Amu-Darja civilizáció (i. e. 2300–1700) felemelkedésével a Sahdadhoz hasonló kereskedővárosok szerepe lecsökkent. Más kutatók szerint az éghajlatváltozás volt a felelős az iráni városok hanyatlásáért.
A sekély tavak kiszáradtak, a folyók vízhozama lecsökkent, és a nagyszámú, koncentráltan élő lakosság vízellátása bizonytalanná vált.
A nemzetközi kereskedelem volumene is lecsökkent, miután a mezopotámiai városok elvesztették kiemelt szerepüket, és az Indus-völgyi civilizációt meghódították az árják.
Az iráni terület lakosai visszatértek a pásztorkodáshoz és a kisbirtokos földműveléshez, és ez a helyzet egészen addig nem is változott, amíg a Perzsa Birodalom 1500 évvel később meg nem hódította a területet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap