Az Aranybulla emlékéve lesz 2022 Székesfehérváron
2021. december 16. 13:41 MTI
Emlékévet hirdetett Székesfehérvár önkormányzata 2022-re az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére.
Korábban
Szerdai közleményük szerint a város közgyűlése még 2018-ban döntött az emlékév meghirdetéséről, hogy így tisztelegjenek a város történelmi és közjogi szerepét elismerő esemény előtt.
A rendezvénysorozathoz minden fehérvári intézmény csatlakozik, így az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont, a Székesfehérvári Balett Színház, a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, a Székesfehérvári Turisztikai Kft., a Szent István Király Múzeum, a Városi Levéltár és Kutatóintézet a Kodolányi János Egyetemmel, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Vörösmarty Színház.
Idézték Cser-Palkovics András polgármestert, aki szerint az Aranybulla 800 évvel ezelőtt egy kifejezetten korszerű gondolatot fogalmazott meg azzal, hogy kötelezettséget rótt az uralkodóra, és ezt a kötelezettséget az uralkodónak – vagy távollétében a nádornak – évről évre Székesfehérváron kellett teljesítenie.
Európai és világszinten is felbecsülhetetlen az az érték, melyről a következő évben megemlékeznek – vélekedett.
Az emlékévhez kapcsolódóan, tavasszal befejeződik az Aranybulla Emlékmű és környezetének megújítása, közösségi térré alakítása.
Emellett számos intézményrekonstrukciós beruházás fejeződik be vagy kezdődik el 2022-ben: januárban véget ér a Szent István Király Múzeum Rendházépületének felújítása és bővítése, megkezdődik a városháza külső és belső megújítása, zajlik a Kőtár és Látogatóközpont kialakítása, amivel a volt Köztársaság mozi épületét mentik meg és várhatóan nyáron véget ér a Szent István-székesegyház belső terének több éve tartó rekonstrukciója.
Az emlékév ünnepélyes megnyitója januárban lesz a városháza dísztermében, tavasszal pedig megnyílik a múzeum felújított épületében a Királyok és szentek – Az Árpádok kora című kiállítás.
A tervek szerint áprilisban egy nagyszabású összművészeti produkció valósul meg a Székesfehérvári Balett Színház rendezésében, de augusztusban a Székesfehérvári Királyi Napok, a Koronázási Szertartásjáték és az Aranybulla Művészeti Napok is az emlékév jegyében zajlik majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap