Szinte ismeretlen, idegen vértanúból lett az angol nép legyőzhetetlen bajnoka lett Szent György
2021. április 23. 15:33 Múlt-kor
Szent György világszerte Anglia legfőbb szentjeként ismert, a hagyomány szerint I. (Oroszlánszívű) Richárd (ur. 1189-1199) és keresztesei tették hazájukban népszerűvé. E narratíva szerint mire III. Eduárd (ur. 1327-1377) 1348-ban megalapította a híres Térdszalagrendet, melynek György a védőszentje, a szent már az angol nép által is széles körben tisztelt volt. Ezt az elméletet azonban több mint húsz éve megcáfolták.
Gillis Coignet festménye Szent Györgyről
Korábban
Szent György újra „feltalálása”
Amikor III. Eduárd különleges, saját maga válogatta, lovagi erényeket valló társaságát létrehozta, egyúttal kijelölte szellemi székhelyéül saját születési helyét, Windsor várát. Az itteni, addig Szent Eduárd oltalmába ajánlott kápolnát újraszentelte Szent Györgynek. Leveleiben Szent Györgyöt „Krisztus leglegyőzhetetlenebb bajnokaként” jellemzi, „akinek nevét és védelmét hívja segítségül az angol nép, különösen háború idején.”
Mindez úgy tűnik, erős túlzás volt akkoriban. Napjaink történetírása amellett, hogy elismeri III. Eduárd egyedülálló szerepét Szent György – az angol királyi udvarban élő – kultuszának létrehozásában, megkérdőjelezi a szent népszerűségét az angol nép körében ugyanebben a korban. Eduárd és lovagjai valóban nagyon imádhatták Györgyöt, kultusza csupán a 15. századtól és V. Henrik (ur. 1413-1422) győzelmeitől kezdett igazán nemzeti jelleget ölteni.
Továbbá habár egyértelmű, hogy III. Eduárd fiatal korától nagy tisztelője volt Szent Györgynek, az is szembetűnő, hogy a kultusza iránti érdeklődés már fennállt egy ideje az angol királyi és arisztokrata körökben trónra lépése előtt is.
Szent György kultusza, amely a Földközi-tenger keleti partvidékén jött létre a 4. században, két szakaszban érkezett meg Angliába. Szent Györgyöt ismerték már az angolszászok is, de kizárólag eredeti alakjában, korai keresztény vértanúként. E korból elenyésző számú a rá való írásos utalás, eme alakjában sosem volt népszerű, és egyes nagy formátumú írástudók, mint például Beda Venerabilis, bizonytalanul viseltettek a szentkánonhoz való hozzáadása iránt.
Oroszlánszívű Richárd koronázása
Az 1066-os normann hódítás idejére azonban Györgyöt mondhatni „újra feltalálták” egy bizánci katonaszent képében, újdonsült harcias minősége pedig ellenállhatatlanná tette az első kereszteshadjáratra (1095-1099) keletre induló lovagok körében. György kultuszának népszerűségét nagy mértékben megnövelte nyugaton állítólagos megjelenése Antiokheia sikeres ostrománál 1098-ban, ezután nem sokkal már megtalálhatók az első, lovagként való ábrázolásai templomok kapuin és sírokon Angliában.
Mikor került át pontosan a perifériáról a figyelem középpontjába? Egy dolog egészen biztos: a váltásnak nem volt köze Oroszlánszívű Richárdhoz.
Egészen a közelmúltig a Szent Györgyről szóló művek mindegyikében az szerepelt, hogy angliai népszerűségének első hulláma a híres keresztes királynak volt köszönhető. Richárd jelenést látott a szenttől Akkó ostrománál (1189-91), újjáépíttette templomát Lodnál, valamint – a legfontosabb tényezőként – átvette Szent György jelképét, a fehér mezőben piros keresztet, Anglia jelképévé. Ezt a hagyományt azonban teljességgel cáfolta Olivier de Laborderie, aki bebizonyította, hogy Richárd kapcsolata Szent Györggyel kitaláció, amely a Tudor-kori udvarban született politikai célból, majd később továbbköltötték.
A kortárs források sem jelenést, sem templomépítést nem említenek Richárd kapcsán, valamint az is megtudható belőlük, hogy a király keresztesei fehér keresztet hordtak, nem pedig pirosat. Azonkívül, hogy egy Györgynek szentelt templomban házasodott meg, Richárdnak nem létezik semmiféle kimutatható kapcsolata a szenttel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap