A történelem hét legtöbb gyermeket szülő asszonya
2015. június 4. 13:38
Korábban
Az orosz anyák nagy százada
Orosz parasztcsalád
Úgy tűnik, a 18. századi Oroszországban különösen nagy esély volt arra, hogy az anyák több tucat gyermeket szüljenek. Vasziljevék mellett ugyanis a tőlük nem messze élő Kirillov házaspár is azzal büszkélkedett el, hogy rengeteg, szám szerint 57 utóduk jött világra. Az asszony négyszer szült négyes, hétszer hármas, tízszer pedig kettes ikreket, vagyis 21 alkalomra volt szüksége ahhoz, hogy minden gyermekének életet adjon,.
Különös egybeesés persze, hogy az asszony Vasziljevnéhez hasonlóan ikerpárnál sohasem adta alább, ami legalábbis megkérdőjelezi az adatok hitelességét. A férj, Jakov Kirillov 60 éves volt, amikor a felesége hihetetlen teljesítményét bejelentette a cári udvarban. A feljegyzések szerint ekkoriban még a házaspár minden gyermeke életben volt, ellentétben Vasziljevékkel, akiknél két csecsemőkori halált már feljegyeztek. Bár mindkét esetben jogosan kételkedhetünk a történetek valóságtartalmában, a korabeli Európában a parasztasszonyok - részben a magas gyermekhalandóság miatt - valóban nagyon sokszor szültek, azt pedig senki sem vetheti a szemükre, ha a számokat néha eltúlozták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap