A történelem hét legtöbb gyermeket szülő asszonya
2015. június 4. 13:38
Korábban
A csaló chilei celebanyuka
Leonita és családja
Leonita Albina Espinoza, miután csecsemőkorában elhagyták, elhatározta, hogy egyetlen gyermekét sem fogja magára hagyni. Férje, az öszvérhajcsárként dolgozó Gerardo Secundo Albina elmondása szerint 1946-ban Argentínában házasodtak össze. Néhány évvel később, amikor Chilébe emigráltak, hitvese már elmondhatta magáról, hogy ötször szült hármas ikreket. A Guinness Rekordok Könyvébe 1983-ban már ötvennyolcszoros anyukaként került be. Az asszony Chilében igazi híresség lett, az újságok címlapjai mellett még egy népszerű televíziós showban is szerepelt.
Leonita azonban az 1955-ös évet megelőző szüléseket nem tudta bizonyítani, mivel állítása szerint azt ezt igazoló iratok mind elégtek Argentínában. A chilei hatóságok nem nyugodtak bele a történet körüli bizonytalanságba, és vizsgálatuk során kiderült, hogy az asszony Chilében nem 20, hanem "mindössze" 14 gyermeknek adott életet, a többieket az utcáról szedte össze, és ételsegély reményében a sajátjainak kamuzta be. A történet "legszebb" része azonban mégis az, hogy az egyik gyermek a férj, Gerardo és a házaspár egyik unokája vérfertőző kapcsolatának gyümölcse.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap