A török iga alóli felszabadulás közepette jött létre Egyiptomban a máig befolyásos Muszlim Testvériség
2022. január 7. 09:07 Paul Skates
Korábban
Reformerek kora
Az iszlám világ reformjának és megújulásának első hulláma a 19. század második felétől élénkült meg, s alapvetően a „pániszlamizmus” és a konzervativizmus talaján állt, de célja volt a gazdaság nyugati minták alapján történő megreformálása és az iszlám hagyományok gyakorlatának megváltoztatása − sőt esetenként hatókörének leszűkítése is.
Az egyik legjelentősebb képviselője az 1838-ban egy kabuli családban született Dzsamál ad-Dín al-Afghani volt.
1868-ban − amikor a brit hadsereg elleni felkelések megsokszorozódtak − el kellett hagynia Afganisztánt, mivel a gyarmati hatalmak attól tartottak, Afghani prédikációi erősítik és táplálják a lázadásokat. Még Párizsba száműzve is folyamatosan prédikált, hogy megtalálja útját a Koránhoz, amely az ő szemében az egyetlen út volt a muzulmán világ megreformálásához.
Emellett azonban nyitott volt arra is, hogy a muszlim gondolkodásba integráljon minden olyan politikai és tudományos ismeretanyagot, amelyről azt feltételezte, hogy elősegítheti az umma (az iszlám nemzet) fejlődését.
Afghani leghíresebb utóda, a brit gyarmatok számát csökkenteni és muzulmán országokat egyesíteni igyekvő Mohamed Abdou volt, aki Franciaországban ismerkedett meg mesterével. Az iszlám szigorúsága és zárkózottsága ellenére Abdou Riszálat at-Tawhíd (Az egyistenhit levele) című művében meglehetősen modern hozzáállásról tett tanúbizonyságot: úgy vélte, hogy az iszlám hit és a nacionalizmus összeegyeztethető.
A 20. század elején az iszlám vallás helyzete paradox volt. A muzulmán világ egy intellektuális pezsgésen ment keresztül, a legbefolyásosabb teológusok a Próféta üzenetét igyekezték modernizálni és reformokkal élénkíteni, ugyanakkor kínosan ügyeltek arra, hogy az alapvető mondanivalóján ne változtassanak.
Az iszlám egyáltalán nem nevezhető központi vallásnak abban az értelemben, ahogy a római katolikus vallás. A politikai vagy intézményesült iszlám csupán az Oszmán Birodalom idején alakult ki − ez pedig máig érzékeny téma a szunnita világban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap