A szerzetes kalóz, aki két országot is elárult
2020. október 14. 08:31 Múlt-kor
Gyilkolt, kínzott, csonkított, hazudott, és sokakat átvert a Szerzetes Euszták néven ismert kalóz, aki végül egy Anglia elleni hatalmas francia invázió vezetőjeként vesztette életét. Európa történetének egyik legkevésbé szent életű szerzetese fordulatokban bővelkedő életutat járt be.
Korábban
Lovag, mágus, szerzetes
800 évvel ezelőtt Anglia egyik leggyűlöltebb embere méltó véget ért. A sandwichi csata néven elhíresült tengeri ütközetet Kent partjai közelében vívta egymással 1217. augusztus 24-én az angol és a francia hadiflotta.
Mialatt az összecsapás véres végkifejlete felé közeledett, Szerzetes Euszták saját hajója fedélzetén állva egy evezővel mért csapásokat az őt körülvevő angolokra. Egy korabeli leírás szerint „jó néhányat leütött, egyeseknek karját törte, másoknak bezúzta a fejét, egyikőjüknek a kulcscsontja tört szét”. Euszták szerencséje azonban fogytán volt: támadói hamar lefogták, majd – miután szökéssel próbálkozott –, visszahurcolták a fedélzetre, ahol fejét vették.
Euszták levágott fejét egy lándzsára tűzték, majd körbehordozták Anglia déli kikötővárosain, hogy mindenki megbizonyosodhasson róla: a félelmetes kalóz halott. A nép sokáig ünnepelte nagy jókedvvel a hírt.
Mi volt ennek az oka? Miként vált egy egykori bencés szerzetes széles körben gyűlölt kalózzá, aki csak a zsákmánynak és a kegyetlenkedésnek élt? Egy olyan férfi, aki egykor Isten szolgálatára esküdött fel, mit keresett egy Anglia ellen induló francia flottában?
Euszták 1170 körül született az észak-franciaországi Boulogne megyében, amelynek édesapja, Baudoin Busket egyik nagy hatalmú földesura volt. Habár Euszták a korabeli nemes ifjaktól elvárt módon lovagként lépett a felnőttkorba, a tenger hívó szava erősebbnek bizonyult a hagyományoknál, és hosszú utazások során a hajózás fortélyait is elsajátította.
Egy ismeretlen szerző által költött korabeli verses elbeszélés, a Szerzetes Euszták románca szerint ezt követően a kasztíliai Toledóban tűnt fel, amely akkoriban a fekete mágia központjának hírében állt.
A költemény szerint itt egy titokzatos barlangban sajátította el a holtak életre hívásának sötét művészetét, amivel a korabeli felfogás szerint gyakorlatilag az ördögöt fogadta tanítómesteréül. Ezután azonban valami egészen különös történt: Euszták felcsapott szerzetesnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.