Rabszolgasorban találta meg az Istenhez vezető utat Írország keresztény hitre térítője
2020. március 17. 08:36 Múlt-kor
Egyetlen szavára hasadék keletkezett a földön, kiűzte a mérges kígyókat az Ír-szigetről és egy háromlevelű lóhere segítségével magyarázta el az íreknek a Szentháromság jelentését. Szent Patrikról, Írország elsőszámú védőszentjéről számtalan legenda látott napvilágot, és bár életéről csak keveset tudunk, a kereszténység egyik legnépszerűbb szentjének kultusza továbbra is töretlen.
Korábban
Az i. sz. 461. március 17-én Saulban, az első írországi keresztény templom megépítésének helyszínén elhunyt legendás térítő neve elsősorban Írországhoz köthető, manapság azonban egyre több országban terjednek el a püspök személyétől szinte teljesen elszakadó Szent Patrik-napi ünnepi mulatozások.
Patrik az i. sz. 4. század végén született Britanniában, római polgárjoggal rendelkező, keresztény, jómódú szülők gyermekeként. Tizenhat éves korában ír kalózok elrabolták és eladták az Ír-szigeten rabszolgának, ahol aztán hat éven át pásztorként dolgoztatták.
Az itt töltött évek azonban nem vesztek kárba, Patrik ugyanis a legenda szerint ezalatt megtalálta az Istenhez vezető utat. Vallásos látomásai által vezérelve megszökött fogva tartóitól, majd Britanniába való visszatérése után egy újabb jelenés már az írek keresztény hitre térítésére biztatta.
Hamarosan Galliába utazott, ahol az auxerre-i püspök mellett hosszú éveken át készült misszionáriusi feladatára. A 430-as évektől kezdett Írországban tevékenykedni, ahol számos akadállyal kellett megküzdenie.
Bár nem fogadott el semmilyen anyagi juttatást vagy ajándékot, sőt, sok esetben ő fizetett a helyi hatalmasságoknak, a keresztény tanításokkal addig csak elvétve találkozó szigetlakók sok esetben bizalmatlanok voltak vele szemben.
Patrikot egy alkalommal meg is verték, javait ellopták és láncra verték, de a pogány vallás elemeit a kereszténységgel ötvöző, ügyes térítő politikájának köszönhetően több ezer pogány írt térített keresztény hitre, emellett pedig kolostorok és templomok tucatjait építtette fel szerte az országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.