A nagyközönség is megcsodálhatja „Új-Hollandia születési bizonyítványát”
2017. november 8. 10:09 MTI
Ritkaságnak számító, több mint 350 éves Ausztrália-térképet állított ki a canberrai Ausztrál Nemzeti Könyvtár. A több mint másfél méter széles, Archipelagus Orientalis (Keleti szigetvilág) elnevezésű falitérképet 1663-ban készítette a Holland Kelet-indiai Társaság térképésze, Joan Blaeu.
Korábban
A térképet egy svédországi raktárban őrizték egészen 2010-ig, majd három évvel később az Ausztrál Nemzeti Könyvtár vásárolta meg. Az immár helyreállított térképet a könyvtár Kincses Termében vehetik szemügyre a látogatók egészen 2018 közepéig.
Az „Új-Hollandia születési bizonyítványaként” is emlegetett térképet - ez volt ugyanis az első, nyilvánosan nyomtatott térkép, amelyen a Holland Kelet-indiai Társaság Új-Hollandiára (Ausztrália), Új-Zélandra és Tasmániára vonatkozó összes akkori információja felkerült - már 2013-ban is kiállították egy rövid időre a canberrai intézményben, ám törékeny állapota miatt a dolgozók akkor még levegőt is alig mertek venni a közelében.
A könyvtár munkatársa, Denyl Cloughley szerint két és fél évbe telt a súlyosan megrongálódott térkép helyreállítása. A térképet annak idején fénymázzal kezelték, és ki volt téve a levegő, valamint az emberi érintés hatásainak, továbbá a partvonal kihangsúlyozásához használt zöldfestékanyag több helyen is szétmarta a papírt.
A térkép eredetileg fekete színű volt, majd később áthúzták az összes partvonalat; a lakk pedig aktiválta a zöldesítéshez használt réz-acetátot, amely idővel átrágta magát a papíron. A restaurálás során a szakemberek egyebek között eltávolították a fénymázat a felületéről. „Most már nagyjából látszik, hogy milyen lehetett eredeti állapotában” - mondta Cloughley.
Az Archipelagus Orientalis egyike annak a mindössze két darab ismert Ausztrália-falitérképnek, amelyek túlélték az elmúlt 350 évet a holland felfedezések kora óta. A falitérképek többségéhez hasonlóan valószínűleg ezt is dekorációként, vagy diplomáciai ajándékként használták eredetileg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.