A mai napig nem tudni pontosan, hol zajlott az augsburgi csata
2024. augusztus 10. 10:30 Csernus Szilveszter
Korábban
Augsburg vagy Lech-mező?
Érdekes módon a csata helyszínének kérdésében nem született eddig konszenzus és máig is ez váltja ki a legnagyobb vitákat nemcsak a kutatók, de a helyiek között is.
A térségben ugyanis három közösség hagyománya tartja számon, hogy az ő településük mellett zajlott az ütközet. A betájolást nehezíti, hogy a Lech-folyó is megváltoztatta a medrét azóta, így a folyó határolta Lech-mező („Lechfeld") területe sem pontosan ugyanaz ma, mint volt ezer éve.
A német haderő létszámáról egyetlen biztos adatunk csak a csehekkel kapcsolatban van, amelyet a korabeli kútfők ezer főben adtak meg. A csatára készülő birodalmi haderőben harcolók számáról a becslések háromezertől egészen húszezerig terjednek, míg a szembenálló magyar haderő esetén ez négy- és negyvenezer között mozog. (A sosem katonáskodó szerzetes krónikások több százezres seregekkel „dobálóznak", számadataik legfeljebb hasonlatként értelmezhetőek). A szakirodalom (sőt a kútfők) többsége abban azonban megegyezik, hogy a magyarok számbeli fölényben voltak.
Ottó tanult a korábbi vereségekből, így seregét nehezen járható, egyenetlen terepen vonultatta fel, hogy megnehezítse az ellenséges lovasíjászok közeledését. A magyar fősereg Ottóval szemben helyezkedett el, amíg Bulcsú egy seregrészt a németek megkerülésével táboruk ellen küldött.
Lehel kürtje a Képes krónikában
A németek a málhát a páncélozott cseh légióra bízták, akiket váratlanul ért a magyar roham. Rövidesen nemcsak a csehek, de a hozzájuk legközelebb álló két sváb légió is a futásban keresett menedéket. Ám a magyar fősereg mozdulatlan maradt, így Ottó Vörös Konrád frank légióját küldte a tábort fosztogató magyarokra. Konrád sikerrel űzte el a megkerülő seregrészt, így a király – kiegészülve a diadalittas frankokkal – rohamot indított a magyar derékhad ellen.
A zárt rendben támadó németek felülkerekedtek a közelharcban, de a reggeli eső is őket segítette, mert a magyarok leengedték íjukról az idegeket, így a nyílzápor már nem fenyegette Ottó seregét. A magyar sereget elsöpörte a német lovasroham. Az augsburgiak eleinte nem is tudták mire vélni, amikor tömegével keltek át a Lech jobb partjára a nemrég még ostromló harcosok.
Másnap, augusztus 11-én Ottó újabb vereséget mért a visszavonuló kalandozókra. Elfoglalva táborukat visszaszerezte a több mint egy év alatt gyűjtött zsákmányt és kiszabadította a foglyokat is. Majd katonáit a környező utakra küldte, hogy a lehető legkevesebb magyar tudjon elmenekülni: megkezdődött a hajtóvadászat, amelybe a környékbeli lakosság is bekapcsolódott.
Kézai Simon szerint Bulcsú, Lehel és Súr vezérek a Dunán akartak hazafelé menekülni, amikor Regensburgnál elfogták őket, míg mások szerint korábbi fogságba esésük után vitték őket a városba. Ami biztos: augusztus 15-én mindhármuk bitófán végezte Regensburg falai alatt. Ottó nem volt hajlandó a váltságdíjról alkudni és az sem hatotta meg, hogy Bulcsú már (keleti rítusú) keresztény volt.
A vert had maradékának sikerült elvergődnie a mintegy háromszáz kilométerre fekvő, biztonságot jelentő Ennsig. A magyar mondakör – mint a megsemmisítő vereség képét – ehhez kapcsolja a hét gyászmagyar történetét a köztudatban, a Jászberényben őrzött Lehel kürthöz kötött monda pedig inkább gyógyírként szolgált a tragédiára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők 09:50
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum 08:20
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap