A mai napig nem tudni pontosan, hol zajlott az augsburgi csata
2024. augusztus 10. 10:30 Csernus Szilveszter
1069 éve, 955. augusztus 10-ének esős napján sikerült Ottó keleti frank királynak szétvernie az utolsó, nyugatra vezetett magyar hadjáratot. Annak ellenére, hogy eleink több mint ötven nyomon követhető portyázást indítottak, a magyar emlékezetben a 954–955-ös vereséggel végződő maradt a leghangsúlyosabb. Általában a Keleti Frank Királyság egységessé válását tartják az alulmaradás okának, de a Bulcsú vezette magyar sereg éppen egy polgárháborút használt ki, amikor nyugatra tört. Hogyan lett mégis tragikus a 954–955-ös nyugati „kaland”?
A csata 19. századi ábrázolása
Korábban
Kalandozó magyarok
Az úgynevezett kalandozó hadjáratok szimbolikus kezdőpontjának a 862-es (tehát még a honfoglalás előtti) nyugati zsákmányszerzést tekinti a történettudomány. Már a 862-es és a későbbi nyugati hadjáratokat is a Keleti Frank Királyság gyengesége váltotta ki, amely főként az egység hiányára vezethető vissza.
A középkori német birodalom történetét belháborúk és a tartományi széttagoltság kísérte végig. A Keleti Frank Királyságban 936 óta uralkodó Liudolf-házi Ottónak (annak a Madarász Henriknek a fia és utóda, aki 933-ban az első nagyobb vereséget mérte kalandozó eleinkre Merseburgnál) nemcsak a magyar, hanem északon szláv ellenségeivel is meggyűlt a baja, mégis sikerült (átmenetileg) egységbe tömörítenie birodalma tartományait.
A király öccsét, Henriket a Magyar Nagyfejedelemséggel határos Bajorország urává tette (akkor a ma Ausztriát kettészelő Enns folyó volt a két ország közti határ), aki sikeresen vette fel a magyarok által elé dobott kesztyűt.
948-ban nemcsak a törzsszövetség támadásait verte vissza, de két évvel később betört magyar területre és a cseheket is szövetségesévé tette. A támadás jelentőségét az adja, hogy a 907-es pozsonyi csata óta először sikerült keleti frank (német) seregnek az Ennsen túlra törnie.
Ottó birodalma éppen polgárháború elé nézett 953-ban, a királynak ugyanis új feleségétől, Adelhaidtól gyermeke született, mire fia, Liudolf herceg vezetésével a tartományurak egy része szembefordult az uralkodóval – hivatalosan a primogenitúra betartásáért.
Bulcsú modern kori ábrázolása
Bár áprilisban a király megígérte fiának, hogy elsőszülöttségből eredő jogait szem előtt tartja, de az itáliai területek fölött még mindig civakodtak a lázadók, köztük a szintén Ottó ellen forduló Vörös Konrád, Lotharingia hercege.
A magyar törzsek csak erre az alkalomra vártak. A sereg Karintia, Bajorország, majd Frankföld érintésével jutott egészen a Rajnáig, amelyet 954. március 1-jén lépett át. A még mindig küzdő felkelők már Regensburg és Augsburg városait is elfoglalták, a magyar vezérek pedig eközben több mint két héten át Vörös Konrád vendégszeretetét élvezték Worms várában. Lotharingia hercegének ugyanis kapóra jött a harcmodorával félelmet keltő magyar sereg a belharcokban, igaz, nyugaton ezt már kezdték kiismerni.
A hercegi lakomák után ekkor északra, Cambrai és a mai Belgium felé vette a Bulcsú vezette sereg az irányt. A kolostorok és várak többségét nem sikerült bevenniük, így Burgundia megsarcolása után az elvileg szövetséges Svábföldet fosztogatták a magyarok.
A tél folyamán Ottó ellentámadásba lendült: legyőzte lázadó alattvalóit és Bajorországot is fegyverrel térítette vissza a király hűségére. Júliusban a király már a szlávok mellé állt lázongó Szászország ellen készülődött, amikor megérkeztek hozzá a magyar sereg követei. Látszólag azért, hogy biztosítsák barátságukról, de a források tanúsága szerint inkább a polgárháborús helyzetet akarták részletesebben felmérni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.