A közös kötél lett a veszte a Matterhorn első meghódítóinak
2023. július 14. 11:25 Múlt-kor
„Minden éjszaka látom a társaimat a Matterhorn meredek lejtőjén, ahogyan széttárt karokkal, szinte katonás rendben egymás után lefelé csúsznak: az első a vezető Croz, aztán Hadow, majd Hudson, végül Douglas. Igen, ez a kép mindig előttem lesz.” Edward Whymper a Matterhorn 1865. július 14-i meghódításával lezárt egy korszakot, de soha nem tudta elfeledni az ereszkedés elborzasztó pillanatait. A 4478 méter magas alpesi csúcs nem adta könnyen magát.
A Matterhorn meghódítása Gustave Doré metszetén
Korábban
Edward Whymper (1840–1911) londoni művészcsaládba született, amely meghatározta pályafutását. Apja, Josiah Wood Whymper akvarellfestőként, könyvillusztrátorként és fametszetkészítőként kereste kenyerét, és fiait, köztük Edwardot is megismertette a rajzolás tudományával. Edward jó rajzkészségének köszönhetően ismerkedett meg az alpinizmussal, amelyben megtalálta élete hivatását.
A fiú 20 éves korában megbízást kapott egy londoni kiadótól egy sor alpesi tájrajz elkészítésére. Edward az Alpokban járva (és alpinistákkal találkozva) szeretett bele a hegymászásba. 1861-től már aktívan ostromolta a hegység ormait, és sikerült meghódítania a Délkelet-Franciaországban található Dauphiné-Alpok akkoriban legmagasabbnak hitt csúcsát, a Mont Pelvoux-t. A csúcsra felérve Whymper szembesült vele, hogy a Mont Pelvoux-nál bizony vannak magasabb hegyek, mint például az annak közvetlen közelében fekvő Barre des Écrin, amelyre 1864-ben sikerült felkapaszkodnia.
Whymper 1861–1865 között számos expedíciót vezetett az Alpokban a Mont Blanc-tömbhöz, ahol többek között sikerült feljutnia a 3823 méter magas Mont Dolent-ra és a tengerszinttől 4122 méterre magasodó Aiguille Verte (zöld tű) csúcsára is. Whymper olyannyira elmerült az alpinizmus világában, hogy egy sátrat is tervezett. A klasszikus háromszög formájú Whymper-sátrak kisebb változtatásokkal egészen a 20. század közepéig igen népszerűek voltak.
Edward Whymper
Whymper diadalt diadalra halmozott, de az Alpok hetedik legmagasabb hegycsúcsa, a 4478 méter magas, a mai svájci–olasz határ menti Matterhorn nem adta meg magát. Whymper 1861 és 1865 között nyolc alkalommal próbálta meghódítani a csúcsot, mindannyiszor sikertelenül. A Matterhorn megmászása eközben igazi „versenyfutássá” vált, ugyanis egy olasz alpinista, Jean-Antoine Carrel is szemet vetett az oromra. Carrelt az egyéni dicsőség mellett a hazaszeretet is fűtötte, mivel úgy vélte, hogy egy olasznak és nem egy angolnak illene előszőr a Matterhorn tetejére lépni.
Whymper, aki számos kudarcot átélt a délnyugati hegygerincen, új útvonalról, északkeleti irányból próbálta meghódítani a csúcsot. Hét főből álló csapatával 1865. július 13-án indult a Svájc déli határvidékén fekvő Zermattból. Másnap hajnalban megkezdték a mászást. Whymper és csapata akadálytalanul tört a hegytető felé, amelyre 13:40-kor sikerült feljutniuk. Ugyanazon a napon egy másik útvonalon a rivális Carrel is oda tartott. Délután két óra tájban Whymper és egyik társa, Michel Croz a csúcsról figyelték Carrel és csapata küzdelmét. Whymper és Croz heves kiáltozásba kezdtek, hogy felhívják a felfelé törő olasz figyelmét, aki miután kiszúrta őket és rádöbbent, hogy megelőzték, csalódottan visszafordult 200 méterre a csúcstól.
Whymperék egy órát töltöttek a Matterhorn tetején, majd megkezdték a leereszkedést. A hét hős egy közös kötélen mászott lefelé. Elől ment Croz, őt követte a fiatal, mindössze 19 éves, tapasztalatlan Douglas Robert Hadow, aki a leereszkedés folyamán megcsúszott és elsodorta az előtte lévő Crozt. Mindkét férfi zuhanni kezdett a meredek lejtőn, magukkal rántva a kötélhez kötött Lord Francis Douglast és Charles Hudsont.
A Matterhorn napjainkban (kép forrása: Wikipédia / chill / CC BY-SA 3.0)
A helyi vezetőként felfogadott, Zermattból származó Peter Taugwalder volt az ötödik a sorban; a férfi, miután meghallotta Croz ordítását ösztönszerűen cselekedett, és megpróbálta belefúrni magát a sziklás talajba. Whymper és Taugwalder fia, aki utolsó volt a sorban, szintén hasonlóan cselekedett. A zuhanó férfiakat azonban nem tudták megtartani. Whymper később így emlékezett vissza a tragikus pillanatokra:
„(…) amint meghallottuk Croz kiáltását, Taugwalder és én megpróbáltunk minél szilárdabban megkapaszkodni a sziklákba. Mi kitartottunk, de a kötél Taugwalder és Lord Douglas között elszakadt. Két-három másodpercig még láttuk, ahogy szerencsétlen társaink a hátukon szánkáznak le a meredek lejtőn és széttárt karjaikkal próbálják lassítani magukat, menteni életüket, majd egyenként eltűnnek a mélyben. Attól a pillanattól fogva, hogy a kötél elszakadt, képtelenség volt megmenteni őket.”
Edward Whymper, Taugwalder és a fia végül sikeresen lejutottak a hegyről, de örömüket beárnyékolta négy társuk tragédiája. Az utolsó nagy kihívást jelentő alpesi csúcs, a Matterhorn megmászásával véget ért az Alpok meghódításának aranykora.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.