A hazai hajógyártás történetének fotóritkaságait böngészhetjük a Fortepanon
2017. július 4. 14:24 MTI
1200 eddig soha nem látott, a Közlekedési Múzeum fotógyűjteményéből származó felvétel vált hozzáférhetővé a megújuló Múzeum és a Fortepan képarchívum együttműködésében.
Korábban
A kooperáció célja a korábban alig látott közlekedés- és ipartörténeti értékek tudományos igényességű bemutatása, a páratlan felvételek közkinccsé tétele. A frissen publikált fotók az Óbudai Hajógyár és a Ganz Hajógyár hagyatékából kerültek évtizedekkel ezelőtt a Múzeumba, mostantól pedig – virtuálisan – a Fortepanra.
„Rendkívül izgalmas, eddig hozzáférhetetlen régi fotókat dolgoztunk fel és tettünk ingyenesen elérhetővé a múzeum archívumából a nyilvánosság számára. A sikeres együttműködést a jövőben is folytatni fogjuk, annak érdekében, hogy az érdeklődők és kutatók munkáját ezzel is segítse a Közlekedési Múzeum” – mondta Vitézy Dávid, a Múzeum főigazgatója.
„Csodáljuk a Közlekedési Múzeum bátorságát, hogy a szabad felhasználást választották. Szeretnénk, ha döntésük más közgyűjteményeket is meggyőzne” – jegyezte meg Tamási Miklós, a Fortepan alapítója. A század első felében készült üvegnegatívok a céges dokumentáció fontos részei lehettek. A gyönyörű üveglemezek digitalizálásával és publikálásával e képek jó részét most láthatja majd először a szakmai közönség is. A Közlekedési Múzeum szakemberei a legtöbb fotóhoz pontos képaláírást készítettek, így a Fortepan oldalán, az általános gyakorlattól eltérve, ezúttal jórészt adatokkal együtt kerülhettek fel a fotók.
Az archív fényképek meglepő információkat adnak a budapesti hajógyártás nagyságáról és minőségéről. Dunai gőzhajók, pompás hajóbelsők, vagy éppen Budapesten épített tengerjáró hajók láthatók a felvételeken építés vagy javítás közben, netán vízrebocsájtáskor. A pontos dokumentációnak köszönhetően egy-egy hajó építésének teljes folyamata végigkísérhető az „előtte-közben” technológiai részletfotókon, a kabinok, gépházak pedig remek tárgyfotókon láthatók.
Mindezek mellett a hajóépítők, tervezők, cégvezetők portréi is fennmaradtak: egy hajócsavar mellett pózolva, vagy a dermesztő hidegben dolgozva látszanak a képeken. A fényképek egy drámai rendszerváltáson is átvezetik a szemlélőt. A tiszti étkező falán Horthy Miklós portréját Sztálin váltja fel, az olasz megrendeléseket pedig a szovjet jóvátételi gyártások. Közben a fotók szélein feltűnő Budapest képe is változik.
A két hajógyári hagyaték történetét dokumentáló fotósok neve ismeretlen; készíthették őket akár a korszak legjelesebb műszaki fotósai is, például Seidner Zoltán vagy Kozelka Tivadar. Az biztos, hogy a remek fotók készítésekor a fotográfus még árvízben, hóesésben is elszántan kereste a legjobb beállításokat a felvételekhez.
A Fortepan továbbra is számít az olvasók tudására. A Fórumon várnak minden olyan hozzászólást, történetet, adatot, ami tovább értelmezheti a fotókat. Mivel a megújuló Közlekedési Múzeum fontos feladatának tartja a gyűjteményeihez való nyílt hozzáférés biztosítását, illetve a megőrzésében lévő fotók feldolgozásának előmozdítását, ezért a Múzeum és a Fortepan együttműködése tovább folytatódik: még idén szeretnének további közlekedéstörténeti ritkaságokat megosztani a Fortepanon, amihez kétezer fotó digitalizálása már el is készült. Asbóth Oszkár helikopterétől a balatoni vasútépítésig sok-sok kép vár a megjelenésre.
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum képei a Fortepanon itt érhetők el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap