A földönkívüliek, a KGB és a jeti sem bizonyultak kielégítő válasznak a hírhedt Gyatlov-rejtélyre
2021. április 16. 08:33 Múlt-kor
Korábban
Bizarr fénygömbök
Májusban, a hóolvadások után a maradék négy holtestet is megtalálták egy több méter mély vízmosás szélén. Kiderült, hogy a Ljudmila Alekszandrovna Dubinyina nevű áldozatnak úgy tört el minden bordája és mozdultak el belső szervei, hogy külsérelmi nyom nem látszott a testén, szemeinek és nyelvének pedig hűlt helye volt.
Ez utóbbit később azzal magyarázták, hogy a test bomlása a száj körül kezdődött meg. A titokzatos Zolotarjovnak – ugyanúgy mint Ljudmilának – csak a jobb oldali bordái törtek el.
A boncolás megállapította, hogy ötük halálának kihűlés volt az oka, hárman fizikai sérüléseikbe haltak bele, a kilencedik túrázó halála pedig a fizikai trauma és a kihűlés együttes hatására következett be. Hat holttesten egyébként radioaktivitás nyomait is felfedezték.
S ha mindez nem volna elég, Zolotarjov fényképezőgépéből nyoma veszett a filmnek, 50 kilométerrel odébb pedig egy másik túracsoport a Halálhegy fölött furcsa, különböző nagyságú, vöröses-narancssárgás, illetve kékes színű gömböket látott ide-oda cikázni.
A nyomozást meglepő gyorsasággal, május 19-én zárták le. A hatóságok megállapították, hogy a túrázókat olyan természeti erők behatásai érték, amelyek erején nem tudtak felülkerekedni.
Az incidens közvetlen környékét 1962 nyaráig zárt területnek minősítették, ahová csak külön engedéllyel lehetett belépni. A nyomozás iratait titkosították, s csak 1990-ben oldották fel részben, amelyekből kiderült: valószínűleg felsőbb utasításra, de igencsak felületesen jártak el a korabeli szakértők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap