8 ezer éves falloszok és vulvák hirdetik a termékenységet
2015. február 10. 19:52
Mintegy száz, kultikus célokra használt lelőhelyet tártak fel régészek a Negev-sivatag déli részén. Bár egyelőre nem tudni, milyen vallási tevékenységek folyhattak a megközelítőleg nyolcezer éves lelőhelyeken, a nagyszámú állatcsontból ítélve állatáldozásra is sor kerülhetett.
A közel 8 ezer éves lelőhelyeket Izrael állam déli csücskében, az Eliat-hegyekben találták meg izraeli régészek. Néhol csoportosan alakították ki ezeket a helyeket, például egy 0,8 négyzetkilométeres területen 44 kultikus helyet is találtak, ami azért döbbenetes szám, mert a környezeti tényezők és a topográfia miatt eddig csak kevés hasonló korú település maradványai kerültek elő - írják kutatók a Journal of the Israel Prehistoric Society című lap hasábjain.
A különböző kőépítmények és leletek a termékenységgel állnak összefüggésben: az egyik pénisz alakú építmény 1,5-2,5 méter átmérőjű kőkörök felé mutat, amelyek a régészek szerint a női szeméremtestet testesítik meg. Bár egyelőre nem tudni, milyen vallási tevékenységek folyhattak a lelőhelyeken, a nagyszámú állatcsontból ítélve állatáldozásra is sor kerülhetett.
Az Eliat-hegyek az Izrael legdélibb csücskében, az Akabai-öböl partján elterülő Eliát városától északra, a Negev-sivatag déli részén található. A kutatók megjegyzik, hogy egy igen száraz területről van szó, ahol évente mindössze átlagosan 20 mm csapadék esik - ugyan nyolcezer évvel ezelőtt a klíma valamelyest kedvezőbb volt, s 20-40 százalékkal több csapadék hullt, a terület ugyanúgy sivatag volt, mint ma.
A szakemberek egyelőre a leletek jelentését találgatják, az viszont szembetűnő, hogy a halál és a termékenység jól reprezentált az ősi lelőhelyeken. Nagyon sok "lyukas" kő került például elő a sivatagban: a női szeméremajkakra hajazó alkotások egyértelműen a termékenységkultusszal hozhatók összefüggésbe.
A régészek emberi alakú faragványokat is találtak, ahogy az a lenti képen is látható - a kutatók szerint a halált az eltemetett és a lefelé fordított kövek jelzik. Előkerült azonban olyan félig eltemetett kő is, amelyre emberi alakot véstek.
Ezen a felvételen három, középen lyukas kő van, mellettük egy ovális alakú kőépítmény maradványai. Nagyon sok ilyen emlék került elő a hegyen, magasságuk olykor a 80 centimétert is elérheti.
A lenti képen egy kőépítmény maradványa látható az egyik lelőhelyen az Eliat-hegyekben; a területet a kitűnő elhelyezkedése és a jó kilátás miatt választhatták a rituálékat végzők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap