Fallosz mutatja az itáliai város születésének idejét
2013. október 11. 08:28
Egy kétezer éves kőfalon lévő két fallosz deríthet fényt az észak-itáliai Aosta városának alapítási idejére. A rómaiak által Augusta Praetoria Salassorumnak nevezett városkát i. e. 25-ben alapították, miután a legionáriusok elfoglalták a területet egy titokzatos kelta néptől, amelyre a település nevének utolsó tagja is utal.
Korábban
Aosta rendkívül sok Augustust ábrázoló szoborral büszkélkedhet, ám az újonnan felfedezett kőfal még több információt szolgáltathat a császár és az Itália északi részén fekvő alpesi város kapcsolatáról. Ebből kiderül, hogy a város az uralkodó regnálása idején épült fel, s az egyik téli napforduló alkalmával alapíthatták.
A város tornyainál végzett munkálatok következtében bukkant a felszínre az eddig másfél méter mélyen, a sárban pihenő faragás, amely eredetileg kiállt a földből, ám valószínűleg a kora középkorban belepte a sáros hordalék.
A lelet két oldalán is találtak a faragványokat, amelyek a falloszok mellett ekét, ásót és egy kevésbé kivehető alakzatot (talán a Bak csillagképre utaló figurát) jelenítenek meg. Az eke és az ásó nyíltan az ún. „sulcus primigenius”-ra utal, amely szakrális szertartás során a jövendő város határait jelölték ki. A péniszistenként is hívott Priapuszhoz kapcsolódva a gonosz erőktől való védelmet biztosító falloszok segítségével a bajokat akarták a településtől távol tartani.
„A sáros talaj nem csupán a felületi sérülésektől óvta meg a követ, hanem a későbbi cenzúrától is, hiszen a középkor folyamán számos obszcén pogány jelképnek tekintett fallikus szimbólumot „leradíroztak” a műalkotásokról.
A falloszok elhelyezkedése nem véletlen: délkeleti irányba mutatnak, ahol a Nap a téli hónapokban kibukkan a hegyek mögül. Az elemzések során kiderült, hogy a faragványokon kívül az egész város elhelyezkedése és ősi épületeinek iránya is e felé a pont felé mutat, ezért a kutatók megkockáztatták azt a feltevést, hogy alapítási ideje is december 23-a, a kétezer évvel ezelőtti napforduló napja lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap