Színes légi fotók kerültek elő az atomtámadás utáni Nagaszakiról
2014. július 8. 12:48 MTI
Az amerikai légierő által készített színes felvételek kerültek elő az atomtámadás utáni Nagaszakiról. A fotókat az amerikai Nemzeti Levéltár College Park-i részlegében fedezték fel, a második világháborús atomtámadás jövőre esedékes 70. évfordulójához kapcsolódóan indított kutatás során.
Korábban
A júniusi vizsgálat alkalmával nagyjából harminc színes felvétel került elő, és ezek közül hármat mutatott meg a japán város vezetősége a sajtó munkatársainak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a képek pontosan mikor készültek, ám az egyikről - amelyen a robbanás területe látható -, úgy vélik, hogy az atomtámadást követő évben készülhetett. A másik két fényképen Nagaszaki egy vasútállomása és építés alatt álló házak láthatók.
A képeket a Nagaszaki Atombomba Múzeumban fogják kiállítani, de az interneten is elérhetővé teszik őket, amint sikerül meghatározni a készítésük pontos idejét és a rajtuk látható helyszíneket. Hirosimára 1945. augusztus 6-án dobott az amerikai légierő atombombát, Nagaszakira három nappal később.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap