Leszámolna "náci" múltjával a berlini állatkert
2013. december 12. 12:13
70 évvel az után, hogy a német főváros állatkertje "megtisztította" az intézményt zsidó származású részvényeseitől, a Zoologischer Garten Berlin úgy döntött, szembenéz és leszámol múltjának ezen sötét fejezetével.
Korábban
Több ezer dokumentumot vizsgál meg egy berlini történész abból a célból, hogy azonosítsa azokat az egykori részvényeseket, akik a Harmadik Birodalom idején származásuk miatt veszítették el érdekeltségeiket a berlini állatkertben. A leszármazottak felkutatása máris megkezdődött.
Monika Schmidt úgy gondolja, hogy a Zoologischer Garten Berlin mintegy négyezer részvényesének negyede volt zsidó származású a harmincas években. "Őket maga az állatkert vezetése, lépésről lépésre taszította ki ebből a körből, még mielőtt erre a náci rezsim felszólította volna a német intézményeket" - szögezte le a történész.
A befektetők speciális helyzetben voltak, mivel nem részesültek az állatkert éves profitja után fizetett osztalékból, azonban családtagjaik ingyenesen felkereshették a nagy népszerűségnek örvendő intézményt, ráadásul igazi presztízs volt, ha valaki támogatta a nagy múltú állatkertet.
Schmidt, a berlini Antiszemitizmus-kutató Intézet történésze munkája során találkozott a ma 89 éves Jochanan Asriellel, akinek nagyapja szintén részvényes volt. Asriel tinédzserként menekült el Németországból 1939-ben, ma az izraeli Haifában él. 20 évvel ezelőtt kereste fel az állatkertet, és akkor jutott tudomására, hogy az egykoron nagyapja által birtokolt részvénynek más lett a tulajdonosa.
A Zoologischer Garten Berlin 1844-ben (az Akvárium 1913-ban) nyitotta meg kapuit, az első állatokat maga IV. Frigyes-Vilmos porosz király ajándékozta az intézménynek. A második világháborúban teljesen lerombolták, a közel négyezer állatból csak kilencven élte túl a pusztításokat. Ma egyébként évi 3 millió látogatójával a legnépszerűbb állatkert Európában.
Schmidt jelenleg a Zoologischer Garten Berlin megbízásából dolgozik, a tervek szerint jövőre jelenik meg az egykori zsidó részvényesek neveit és életrajzait tartalmazó publikációja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap