Repülő tankot találtak Fejér megyében
2013. szeptember 5. 10:28 MTI
Egy II. világháborúban lezuhant szovjet-orosz Iljusin Il-2-es csatarepülőgép roncsait és feltehetően pilótájának földi maradványait tárták fel a Fejér megyei Seregélyeshez közeli Pálinkaházpusztán.
Korábban
Magó Károly zászlós, a szolnoki repülőmúzeum munkatársa, a feltárás szakmai vezetője a helyszínen elmondta: minden roncskutatásnak a legfőbb célja, hogy az elhunytakat visszaadja a családnak. Ez ebben az esetben megtörténhet, mert emberi maradványok kerültek elő. A hétfőn megkezdett feltáráson több mint kétszáz emberi csont került elő, de csak antropológiai vizsgálat után tudják megállapítani, hogy egy vagy két személy földi maradványaira leltek-e. Alaphelyzetben az IL-2-esnek kétfős (pilóta és lövész) személyzete volt - mondta el a szakember.
A gépmaradványokon találtak olyan motorszámtöredéket, amely alkalmas lehet a repülőgép pontos azonosításra. A csontok bizonyosan a repülőből származnak, mert a zuhanás következtében többszörös törések vannak rajtuk, és koponyaszilánkokat is találtak. Az emberi maradványok miatt a HM társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztálya értesítette az orosz felet. Az emberi maradványokat az orvosszakértői vizsgálat után átadják Oroszországnak, ezt követően az elhunytak megkapják a végtisztességet.
Tüzérségi gránát
A feltárásvezető elmondta: a környéken sok repülő zuhant le, mert heves légi harcok dúltak errefelé 1944 decembere és 1945 márciusa között. A helyiek a helyszínt a gép becsapódása után teljesen felforgatták, a repülőgép nagy részét elvitték. Ennek ellenére akadnak olyan darabok, amelyeket ugyanilyen repülőtípus feltárása során még nem találtak - mondta.
A csatarepülőgép maradványainak kis százaléka került elő, a több száz darab között azonban dugattyúhajtókarok, övcsatok, hevederek, kapcsolók, páncélüvegdarabok is akadnak. Emellett három bombát, negyvennél több gépágyúlőszert és öt kilogramm könnyűfegyver-lövedéket szállítottak el a tűzszerészek a helyszínről. A legérdekesebb lelet egy térképtartó tasak darabjai, amelyekre a térképpapír rátapadt, s így kivehető rajta cirill betűkkel Martonvásár, Baracska és Adony települések neve. Ezen kívül a személyzet egyik tagjának fogkeféje és fésűje is felszínre került. A megtalált alkatrészek a szolnoki repülőmúzeumba kerülnek.
A feltáráson dolgozó szakemberek
Az Iljusin IL-2 a szovjet hadsereg legendás csatagépe volt, repülő tanknak hívták. Pilótáikat a legveszélyesebb bevetésekre használták: légi támogatást kellett adniuk a földi haderőknek, vagyis alacsonyan repülve a legnagyobb ellenséges tűzben kellett feladatokat végrehajtaniuk. Ebből a típusból több mint 36 ezret gyártottak és több százat lőttek le Magyarország felett. Múzeumokban mindössze néhány darabot őriznek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap