Mindig is volt Európában kannibalizmus
2013. május 2. 12:26
Az őskortól a jelenkorig számos példa bizonyítja, hogy a kannibalizmus nemcsak a dél-kelet ázsiai vagy az afrikai primitív népek velejárója, hanem Európa történetében is gyakran felütötte fejét. Egy múlt hétvégén tartott konferencián elhangzott előadások szerint az európai kultúrától sohasem volt idegen a hullarablás, az emberevés, sőt ennek gyökerei is az öreg kontinenshez köthetőek.
Korábban
Már a neandervölgyi is
2001-ben Németország északi részén, Berlintől mintegy 45 kilométerre egy kis viskóban egy véres, emberi hús fogyasztását tartalmazó videóra bukkantak a hatóságok, ám mivel a felvételen szereplő áldozat beleegyezett saját testrészeinek elfogyasztásába, az elkövetőt nem tudták gyilkosságért elítélni. „A kannibalizmus az emberiség egyik legszakralizáltabb tabuja, de az áldozat beleegyezése általában kiküszöböli a bűncselekmény lehetőségét” – mondta el a kannibalizmus és a sorozatgyilkosságok szakértője, Emilia Musumeci, a Cataniai Egyetem kriminológusa. A kannibalizmusra nem terjed ki a német büntetőtörvénykönyv hatálya, így az elkövetőt, Armin Meiwest csak öngyilkosságban való segédkezés vádjában találták bűnösnek.
A modern kori német esetet a hétvégén tartott, a témában elsőnek számító konferencián idézték fel, amely az európai kannibalizmus tárgykörét vette górcső alá a Manchesteri Egyetem szervezésében. A konferencia igen sokoldalú volt: a kortárs horrorfilmektől kezdve a középkori eucharisztikus áhítaton át, a freudi elméleteken keresztül a sci-fiig elemezte a kannibalizmus jelenségét.
Az sem véletlen, hogy a konferencia az öreg kontinensen került megrendezésre, ahol a kannibalizmusnak meglepően hosszú krónikája van az őskortól kezdve a reneszánszon keresztül egészen napjainkig. Európa büszkélkedhet a kannibalizmusra utaló legkorábbi fosszilizált maradványokkal is: 1999-ben francia paleoantológusok jelentették be, hogy a Rhone folyóhoz közeli Moula-Guercy barlangban hat neandervölgyi egyedtől származó, mintegy százezer éves csontokat találtak, amelyeket a régészek vizsgálatai szerint más neandervölgyiek törték össze, hogy a csontvelőhöz, illetve az agyhoz hozzáférjenek.
A francia eset nem egy elszigetelt incidens az őstörténetben. Az elmúlt évtizedben a kutatók több olyan bizonyítékról is beszámoltak, amelyek során kiderült, a neandervölgyiek egészen eltűnésük idejéig kóstolgatták fajtársaikat. Az egyik különösen szörnyű felfedezés a spanyolországi El Sidrón barlanghoz köthető, ahol a régészek 12 közeli rokonságban álló egyén feldarabolt és megnyúzott maradványait tárták fel: húsukat más neandervölgyiek ehették meg mintegy 50 ezer évvel ezelőtt.
„Hogy a Homo sapiens mikor kezdte folytatni a neandervölgyiek emberevő hagyományát, még vita tárgya, azonban maga a tény kétségtelen” – mondta Sandra Bowdler ausztrál kutató a konferencián. „Kevés bizonyíték van vadászó-gyűjtögető életmódot folytató őseink 'bűneiről', azonban 2009-ben felfedeztek egy emberi állkapcsot, amelynek egykori gazdáját a vizsgálatok szerint e kevésbé magasztos célból mészárolhatták le egyenes ági őseink” – egészítette ki Fernando Rozzi francia kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.