Területüket védték a korai kannibálok
2012. szeptember 11. 15:59
Kannibálok már 800 ezer éve is éltek, akik azért ölték és ették meg a főleg a gyermekek közül kikerülő áldozataikat, hogy megvédjék területeiket szomszédjaiktól - írják kutatók a Journal of Human Evolution legújabb számában.
Korábban
Az emberevés eme korai példájára a spanyolországi Atapuerca-hegységben, a Gran Dolina-barlangban találtak bizonyítékot, miután Eudald Carbonell (Universitat Rovira i Virgili) és kollégái egy Homo antecessorhoz tartozó, felaprított csontokra bukkantak. (a H. antecessor körülbelül 1,2 millió éve élt Európában, létezése komoly vita tárgya a tudósok körében.) S mivel más hominida nem került elő ebből az időből a lemészárolt áldozat mellett, a kutatók úgy gondolják, hogy az illetőt embertársa, egy H. antecessor falta fel.
A kannibalizmus ma ismert formáitól (magas tápérték reménye, háborús helyzet, rituálék) eltérően az őskorban az emberek úgy tekintettek az áldozataikra, mint a többi prédára: az eddig azonosított tizenegy legyilkolt személyt is a szarvasokhoz és mamutokhoz hasonló módon aprították fel és fogyasztották el. A miértre a csimpánzok adták meg a választ a kutatóknak, mivel a H. antecessor esetében az áldozatok többnyire a gyermekekből illetve fiatal felnőttekből kerültek ki. A csimpánzok – mutattak rá a kutatók – gyakorlatilag ugyanígy viselkednek: a hím példányok legyilkolják és megeszik a szomszédos, egyedül kóborló nőstények utódait, megvédve ezzel a területüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap