Megbolygatta Mexikó genetikai térképét az azték hódítás
2013. február 6. 13:30
A mexikói Xaltocan városát 1435-ben meghódító aztékok a régió egész genetikai térképét megváltoztatták - derült ki egy új kutatásból.
Korábban
Az American Journal of Physical Anthropology című folyóirat decemberi számában közölt tanulmány szerint a Xaltocan városában talált, az azték hódítás előtti időből származó emberi maradványokból kinyert mitokondriális DNS-ek különböznek az 1435 utáni mintáktól.
A kutatás segíthet pontot tenni arra a hosszú ideje óta parázsló vitára, hogy a Xaltocanban élő otomi indián törzs elhagyta-e a települést, netalán asszimilálódott. „Ez egy olyan történet, amely sokkal bonyolultabb, mint hinnénk” – fogalmazott a tanulmány egyik szerzője, Lisa Overholtzer, a kansasi Wichita Állami Egyetem kutatója. „Nem gondoljuk, hogy egyfajta lakosságcsere történt volna, annyi azonban bizonyos, hogy demográfiai változás ment végbe az azték hódítás nyomán” – fűzte hozzá a kutató.
Xaltocan az otomi indiánok városállamának központja volt. A Mexikóban élt népcsoport számára az azték hódítás előtti időszak komoly megpróbáltatásokkal telt. Az 16. századból származó feljegyzések elmesélik, hogyan hagyták el tömegével a bennszülöttek 1395-ben a várost; ezek az írott források említik meg azt is, hogy a várost egészen 1435-ig nem lakták, ekkor azték telepesek vették birtokba Xaltocant.
Amikor Overholtzer és kollégái évekkel ezelőtt elkezdték feldolgozni a régióban fellelt leleteket, arra lettek figyelmesek, hogy egyik általuk vizsgált települést sem hagyták ott teljesen lakói. A város populációjában bekövetkező változások elemzéséhez a kizárólag anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-eket vizsgáltak, amely mintákat – összesen 25-t – két ősi ház belső udvarában találták meg.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
A genetikai vizsgálatok megmutatták, hogy a hódítás előtti időkből származó és az 1435-t követő időszakból fennmaradt DNS-ek nem egyeznek meg egymással; ez azt sugallja, hogy néhány otomi indián elhagyta a települést, helyükre pedig azték telepesek érkeztek. „Valószínűleg néhány ember elhagyta a várost, minden bizonnyal az elit, amely azt láthatta, hogy a hódítással megváltozott a társadalomban betöltött szerepük” – mondta el Overholtzer.
Egyelőre azonban – mivel az apai ágon öröklődő DNS-t eddig még nem vizsgálták – más elméletet sem lehet kizárni. Elképzelhető ugyanis, hogy a Xaltocanban élt családok az apai ágon keresztül hagyták rá családtagjaikra a házakat, így az abban élt nők genetikailag így is különböztek volna.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![1. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/39.jpg)
1. világháború
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Bár kilenc államot szült, négy nagy birodalmat döntött le az első világháború
- Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború
- Párizs felszabadításában haditudósítóként vett részt Ernest Hemingway
- Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést tegnap