Több száz Spitfire-t rejthet a föld Nagy-Britanniában
2012. december 12. 17:38
Több száz Spitfire-t és más, a második világháború idején lezuhant repülőgépet rejthet a föld Nagy-Britanniában brit történészek szerint.
Korábban
A Supermarine Spitfire egy brit együléses vadászrepülőgép, amelyet a Brit Királyi Légierő megrendelésére fejlesztettek ki, első repülését 1936-ban hajtotta végre. A Reginald Joseph Mitchell által tervezett, két évvel később hadrendbe állított típust a második világháborúban nagy számban alkalmazták, majd azt követően főként a brit Nemzetközösség tagjainál állt szolgálatban, egészen az 1950-es évek végéig. A Spitfire a legnagyobb darabszámban gyártott szövetséges repülőgéptípus volt, valamint azon két gép közül az egyik, amelyet még a második világégést követően is gyártottak.
Több száz, esetleg ezer ilyen gép, illetve más, a második világháború idején földbe csapódott bombázók, vadászgépek – köztük olyanok is, amelyek motorja jórészt sértetlen – várják Nagy-Britannia-szerte, hogy a lelkes felfedezők rájuk találjanak – fejtette ki Peter Elliott, a londoni RAF (Királyi Légierő) múzeum munkatársa. A kutatás megkezdéséhez csupán egy engedélyre van szükség a védelmi minisztériumtól – tette hozzá.
Nagy-Britanniában reneszánszát éli a Spitfire-ek kutatása. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Burmában nemrégiben 36 „eltűnt” vadászrepülőgépet azonosítottak, s hamarosan, akár már januárban megkezdődhet a gépek feltárása és hazaszállítása. Legutóbb pedig egy 83 éves brit férfitől volt hangos a sajtó: Matt Queenan arról beszélt újságírók előtt, hogy Birminghamben, a föld alatt több száz Spitfire roncsa lapulhat – ezt "biztos" forrásból tudja, mivel a War Office parancsára a gépek elásásában ő maga is segédkezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.